Mire futja a falusi csok-ból?

A falusi csok támogatás összege viszonylag magas, főleg azért, mert az érintett kistelepülések árai az elmúlt években nem nőttek olyan mértékben, mint Budapesten vagy a vidéki nagyvárosokban. Tudta, hogy nem csak venni lehet, hanem például saját, meglévő falusi házat is lehet ingyenpénzből korszerűsíteni, ha vannak gyerekek? Megnéztük a lehetőségeket.
Már a Bankmonitor is megírta, hogy csaknem 2 500 kistelepülésen lehet majd akár 10 millió Ft-os vissza nem térítendő támogatással házat vagy lakást vásárolni+korszerűsíteni a falusi csok-nak köszönhetően.

Vagyis a települések 79%-ka érintett a programban. (A végleges településlistát itt találod.) Ez jelentős hatással lesz az ingatlanpiacra, egyes becslések szerint a falusi csok adja majd az összes tranzakció 15-18%-át.

Miért lehet a falusi csok ennyire népszerű?

Leginkább azért, mert a támogatás mértéke nagyon magas, különösen a kistelepülések ingatlanáraihoz mérten, ahol az elmúlt években bőven átlag alatti volt a drágulás.

A fővárosban például 2018-ban éves alapon nominálisan 22,9 százalékkal emelkedtek a lakásárak, a vidéki városokban 18,2%-os volt a növekedés, ezzel szemben a községekben mindössze 2,3% volt ugyanez.

Még szemléletesebben mutatja a falusi csok kínálta lehetőségeket, hogy a program feltételeinek eleget tevő településeken 2017–2018-ban a 90 négyzetmétert meghaladó alapterületű ingatlanok tranzakcióinak 43 százaléka volt 10 millió forint alatti. (Ami a falusi csok esetén maximálisan kapható támogatás használt lakás vásárlására és korszerűsítésre 3 gyerek megléte vagy vállalása esetén).

Persze az annyiban csalóka, hogy a falusi csok támogatás összegének legfeljebb fele fordítható vásárlásra, a többit korszerűsítésre kell fordítani. Ezért, ha valaki megvásárolna például egy 10 millió Ft-ért kínált házat, akkor vagy 5 millió Ft önerőt kell tudnia felmutatni – ebben az esetben pedig 5 millió Ft-ot korszerűsítésre fordíthat -, vagy a falusi csok mellé hitelt is kell igényelnie. (A csok-ot meglévő gyermekek esetén önerőként is elfogadják. Viszont nagy előny, hogy a frissen bejelentett változások szerint a felújításra fordítható ötmillió az nulla áfásan értendő.)

Meglévő ingatlanra is igényelhető

A falusi csok-kal azonban nem csak az úgynevezett preferált kistelepülésekre költözni akaró családok élhetnek, ugyanis ez lerobbant, rossz állapotban lévő saját tulajdonú ingatlan korszerűsítésére is igényelhető.
Vásárlás+korszerűsítés esetén 1 gyermeknél 600 ezer Ft, 2 gyermeknél 2,6 millió Ft, míg 3 vagy több gyermeknél 10 millió Ft a vissza nem térítendő támogatás összege, aminek a felét lehet csak vásárlásra fordítani.

Amennyiben valaki meglévő ingatlanját szeretné részben vagy egészben állami támogatásból bővíteni, korszerűsíteni, akkor gyermekszámtól függően 300 ezer Ft, 1,3 millió Ft illetve 5 millió Ft lehet a falusi csok összege. Hogy megfelelsz-e a feltételeknek, arról itt olvashatsz részletesen.

Kedvezményes hitellel is kiegészítheted

Mit tehetsz akkor, ha örülnél a falusi csok-nak, de az összeg nem elég a vásárláshoz, vagy éppen a korszerűsítéshez, bővítéshez?
A legelőnyösebb az, ha pluszban csok hitelt veszel fel, hiszen ez a teljes, akár 20 éves futamidő alatt fix kamatú, ráadásul a kamat legfeljebb 3%-os lehet. Ez remek kamatszint, hiszen a piaci fix konstrukciók esetében 5,5-7% között vannak a kamatok, vagyis összességében milliókkal kell kevesebbet visszafizetned.

A csok hitel maximális összege vásárlás+bővítés/korszerűsítés esetén 2 gyermekre 10 millió Ft, 3 gyermekre 15 millió Ft. A falusi csok esetében ráadásul csak korszerűsítésre, bővítésre is igényelhető, ekkor 2 gyermekre 5 millió Ft, 3 gyermekre 7,5 millió Ft a kedvezményes hitel felső határa.

Vagyis, 3 gyermekkel a 10 millió Ft vissza nem térítendő falusi csok támogatás mellé igényelhető akár 15 millió Ft csok hitel is, így 20 millió Ft fordítható vásárlásra, 5 millióból pedig korszerűsíteni lehet az új ingatlant.

Ha pedig ez sem elég, akkor ki lehet egészíteni a finanszírozást piaci alapú lakáshitellel is, persze csak akkor, ha a család igazolt nettó jövedelme elbírja azt.
A falusi csok mellé igényelhető a kedvezményes, maximum 3%-os fix kamatú csok hitel, valamint piaci alapú lakáshitel egyaránt.

A pontos lehetőségeidet a Lakáshitel Kalkulátorral nézheted meg.