Tényleg elszállhatnak az építőanyag árak
Áremeléstől tartva spájzolnak az építőanyag piacról az építtetők, legalábbis erre utal, hogy a Mapei Kft. március végi belföldi forgalma 6 milliárd forint lett. Ez nyolc százalékos növekedés a múlt évhez képest. A forgalmat az állami támogatások hatására fellendülő kereslet, valamint a várható áremelkedés miatti bevásárlások élénkítették.
Az építőanyag piacon fontos vállalat, a Mapei export forgalma számottevően, 16 százalékkal javult, március végén 106 millió forint volt. A kivitel javulásában a külföldi országok javuló építőipar teljesítménye mellett, új termékek gyártása és forgalmazása is fontos szerepet játszik.
Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a szerény várakozások ellenére az első negyedév forgalma jobb lett a tervezettnél. A vállalat óvatos várakozását az év végi ipari termelés alakulása, a kedvezőtlen januári időjárás, valamint a magánberuházások korlátozások miatti megtorpanása indokolta. A szakember szerint a vártnál jobb növekedés egyik tényezője a várható áremelkedés miatti bevásárlások voltak.
A beruházók aggodalmának oka, hogy már Magyarországra is begyűrűzött az építési vegyi anyagok gyártásához szükséges alapanyagok előállítása terén, világszinten jelentkező nehézségek hatása, ami miatt ellátási problémákra és késztermék áremelkedésre lehet számítani.
A szakember szerint a következő negyedévet az alapanyagok árainak emelkedése és azok gyártásának üteme fogja meghatározni. Sajnos az alapanyaggyártási nehézségek miatt előfordulhatnak szállítási problémák, amelyek a határidők kitolódásában jelentkezhetnek.
A Mapei Kft. egyébiránt az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991. szeptember 1-jén jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként.
A vállalat jelenleg 211 főt foglalkoztat, 2020-ban 22,7 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele.
A Mapei Kft. egy 15 000 m2 összterületű gyárat és raktárat üzemeltet Sóskúton, ahol éves szinten több mint 76 ezer tonna terméket állít elő.
Tovább a teljes cikkre
Négy új otthon, négy életstílus – városi, balatoni és kertvárosi lakóparkok, ahol élmény a mindennap
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Újabb városokban indul az Otthon Start-láz: a kormány három új lakóparkot nyilvánít kiemelt beruházássá

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
Dizájn

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





