Zugló városközpont rehabilitáció
Lengyel cég nyerte a XIV. kerület által kiírt hasznosítási pályázatot, melynek célja új kerületközpont létrehozása.
A lengyel Echo Investment 4 milliárd forintért tett szert arra a 68.400 m2-es területre, melyen Zugló új központját kívánják felépíteni. A Csömöri út – Rákospalota utca -Bosnyák utca – Lőcsei utca által határolt terület értékesítésére tavasszal írt ki pályázatot a XIV. kerület Polgármesteri Hivatala. A fejlesztés során szabadidő eltöltésére, konferenciák rendezésére, vásárlásra és kulturális rendezvények megtartására alkalmas Kerületközpontot kívánnak létrehozni. A tervek szerint az itt épülő új közigazgatási központban kap majd helyet a kerület polgármesteri hivatala is. Közösségi tereket, parkokat és sétányt alakítanak ki a terület egyharmadán.
A beruházó Echo Investment-et 1992-ben alapították, azóta Lengyelország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé nőtte ki magát, a tőzsdén is jegyzik. A Bosnyák térihez hasonló fejlesztéseket hajtott végre Lengyelország több városában az elmúlt években.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék

5,2 ezer milliárd dollár változtatja meg az ingatlanpiacot: az AI miatt új korszak kezdődik

A legjobb lakások nem várnak: ma már perceken is múlhat, hogy lecsapsz-e egy jó ajánlatra

Akár milliókat is elbukhatnak azok, akik kimaradnak az Otthon Startból – mutatjuk, mely bankok adják most a legjobb lakáshitelt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




