Versenytársaknak adott tippeket a logisztikai tanácsadó cég
Az Adversum logisztikai tanácsadó cég marketingvezetője a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Tanácsadói Tagozatának ülésén Kihasználatlan tanácsadói marketingeszközök címmel tartott előadást.
Gyakorlatilag a versenytársaknak adott üzletszerzési és egyéb stratégiai marketingtanácsokat Erdős Szilveszter, az Adversum Kft. marketingvezetője a főleg logisztikai területen dolgozó tanácsadókat összefogó Tanácsadói Tagozat ülésén.
A nyolc fős – a logisztikai tanácsadói piacon nagynak számító – cég marketingszakembere éppen azzal indította az előadását, hogy miért adna bárki is tippeket a konkurenciának? Válaszában azt hangsúlyozta, hogy ha a tanácsadó cégek mindegyike elkezdi alkalmazni a korszerű technikákat és tájékoztató eszközöket, akkor ez az ügyfeleket teszi tájékozottabbá, fogékonyabbá, ők fognak felelősebb döntéseket hozni és ezáltal megkönnyíteni a tanácsadók munkáját.
Az előadásban öt témakörben tárgyalta azokat az eszközöket, tevékenységeket, amelyek szerinte hiányoznak vagy alulhasználtak a nagyvállalatoknak eladó tanácsadók eszköztárából. Először az online marketinget emelte ki, mint fontos területet, ugyanakkor megjegyezte, hogy a tanácsadói szakmában ez egyelőre főleg érdeklődés fenntartásra, közönségkapcsolatra és tudásmegosztásra alkalmas – közvetlen eladásra nem. Másodikként a tudásmegosztás fontosságát és előnyeit emelte ki: az ügyfelek manapság már nem ígéreteket várnak, hanem konkrét megoldásokat, akár ingyen is.
A továbbiakban a specializáció fontosságáról, majd a piackutatás egyszerűségéről és megkerülhetetlenségéről, valamint a marketingakciók mérésének jelentőségéről beszélt a jelenlévőknek. Az előadás után a résztvevők a kibontakozó vitában hasznos adalékokkal egészítették ki az előadást.
Az MLBKT Tanácsadói Tagozata időről időre tart nyilvános üléseket különböző, a tágabb értelemben vett tagság által fontosnak tartott témákban.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Vége a száguldozásnak: egy magyar város betiltotta az elektromos rollerezést a belvárosban

Fix 3%-os hitel, de kész lakás sehol: óriási csapdába sétálhat, aki most papíron vesz új otthont

Elszálltak az árak, és most jön a feketeleves: tényleg semmit nem ér már az Otthon Start 3%-os hitele?

60 millióért lakást Budapesten? Brutális, amit most kapsz érte – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Csaknem 200 milliárd forintért vásárolták fel a volt miniszterelnök cégét
Az ügylet nyomán új, Lazard CL nevű globális üzletág jön létre.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





