Végtörlesztés után visszaállt a lakáspiac
Visszaállt a lakáspiac a korábbi trendre a Duna House ingatlanügynökség adatai szerint.
Az első negyedévben 18 300 lakás cserélt gazdát. Ez ugyan jóval kevesebb az egy évvel ezelőtti 30 ezres adás-vételnél, de gyakorlatilag megegyezik 2011 első negyedévi adattal – közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat kedden. A közlemény szerint a tavalyi kiugró adat a végtörlesztéssel magyarázható.
Az ingatlanpiacra jellemző, hogy az év elején lassan indul be, januárban 5 ezer körüli az adásvételek száma, majd márciusban eléri a 6 ezres darabszámot – hangsúlyozzák a hálózat szakértői, akik szerint a második negyedévre már a havi 7 ezer körüli szerződésszám a jellemző. Tavaly 94 ezer lakás cserélt gazdát, 2011-ben 87 ezer volt ez az adat, és hasonlót várnak a Duna House-nál erre az évre is.
A válság kezdetekor, 2008-ben még 154 ezer adásvételt kötöttek lakásokra, igaz akkor még tízezres nagyságrendű volt az új lakások eladása is, amely mára alig számszerűsíthető, így a piacot gyakorlatilag a használt lakások forgalma adja.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Sokkoló döntés: egyik napról a másikra leállították a 100 milliárdos energiatárolós programot – pályázni sem lehet tovább
Kiderült a titok: ezért szállnak el a bérleti díjak ezekben a városokban – és ez még csak a kezdet

Elképesztő összegek: Magyarország 10 év alatt ötezer milliárd forintot költött a lakástámogatásra

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





