Uniós pénz, ami gyorsítja az építőipart
Az építőipari válságkezelő program 1800 milliárd forint értékű építőipari megrendelést biztosít a vállalkozásoknak. Jelenleg az európai uniós támogatásra pályázó építőipari projektek közül több mint 300 rendelkezik támogatási szerződéssel, amely összesen 1200 milliárd forintot jelent.
A szerződéskötés pedig majdnem ugyanennyinél folyamatban van. A 2009-2010-ben elinduló projektek témája elég vegyes, főként városrehabilitációs, egészségügyi, felsőoktatási, közlekedési, közoktatási és turisztikai beruházások.
Az NFÜ a projektek elindításához előleget biztosít, prioritás szerint egyes esetekben a megítélt támogatás maximum 40 százalékát, legfeljebb 300 millió forintot, míg más esetekben legfeljebb 35 százalékot, de minimum 25-öt. Az uniós pályázatoknál az állami és önkormányzati nem fizetések megszüntetésére április 1-jétől bevezetésre került a késedelmi kamat, amely július 1-jétől az államigazgatás teljes rendszerében érvényes lesz. Ennek eredményeként, ha egy támogatás lebonyolításában részt vevő szervezet a támogatás kifizetésével késik, és a mulasztás neki felróható, a késedelem időtartamára a határidő lejártának napján érvényes jegybanki alapkamat mértékének megfelelő késedelmi kamatot kell fizetnie.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





