Újabb vidéki városokban épít lakásokat az Engel
A győri 100
milliárdos és a budapesti 10 milliárdos befektetés után
Székesfehérváron és Debrecenben kíván lakásokat építeni az Engel
East Europe – mondta magyarországi látogatásán Jakob Engel, az Engel
Group elnöke.
Győrben tavaly kezdődött a világ egyik legnagyobb ingatlanpiaci
befektetőcégének, az Engel-nek a Városrét nevű nagyberuházása 100
milliárd forintos költségvetéssel. Az új városnegyed első épületének
munkálatait májusban kezdték el, a befejezése jövő őszre várható és
a 86 lakás több mint 70 százalékát már értékesítettek. A Rába-gyár
volt kettes portájának a helyén álló épület mellett már megkezdték a
második épület értékesítését is. Ebben mintegy 60, zömmel két-, két
és fél- és három szobás lakást alakítanak ki, mert a tapasztalatok
szerint Győrben erre van a legnagyobb igény.
Budapesten a több mint ötszáz lakásos Sun Palace lakópark első
üteme már el is készült. Az Engel jelenleg közel 10 ezer lakást épít
Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban és Bulgáriában.
Most vizsgálja az Engel Székesfehérvár és Debrecen lakáspiacát,
mivel itt fog a következő években lakásokat építeni. Többet azonban
ma még nem lehet tudni ezekről a beruházásokról.
A nagy ingatlanbefektető cégek folyamatosan publikálják az
irodák építésén elérhető hozamot, amely jelenleg 6-7 százalék
Közép-Kelet-Európában, ami még mindig magasabb 1-1,5
százalékponttal, mint a nyugat-európai hozam-szint. Ezzel szemben a
lakásokon elérhető hozamot nem verik nagydobra, de az MTI értesülése
szerint még mindig 20-30 százalék hozam érhető el ebben a piaci
szegmensben.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





