Újabb magyar milliárdos szállodája jelentett csődöt a svájci frank miatt

A 2,8 milliárdos becsült vagyonával az 58. leggazdagabb magyarnak tartott Wossala György négycsillagos hotelje nem bírta a magas svájci frank árfolyamot. Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg

A Veszprém megyei napilap, a Napló információi szerint a kft. elleni bírósági felszámolási eljárás július közepén vált jogerőssé, s a bíróság felszámolónak a szegedi Délprodukt Kft.-t jelölte ki, a felszámoló biztosi feladatokat pedig Sáfrány Mihály látja el. A biztos a lapnak elmondta: a folyamatot az indította el, hogy 2009 szeptemberében felszámolási eljárás megindítására vonatkozó keresetet nyújtott be egy szállító a Wossala Hotels Kft.-ből kivált kisebb szervezeti egység, a Prémium Consult Kft. ellen, négymillió forintos követelés miatt.  A keresetet a Veszprém Megyei Bíróság elutasította, a Győri Ítélőtábla azonban az elsőfokú döntést megváltoztatta, s helyt adott a keresetnek. Mivel a Wossala Hotels Kft. felelős volt a kivált cég tartozásaiért is, ezért az ítélőtábla elrendelte a 2002-ben alapított Wossala Hotels Kft. felszámolását.

Sáfrány Mihály ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a Wossala-cég gazdálkodása különben is “kiélezett volt”. A kft. a 2005-ös balatonalmádi szállodai felújításra (ekkor lett az egykori Auróra szállodából Ramada Hotel) 2,9 milliárd forint – svájci frank alapú – hitelt vett fel. A cég mostanáig 1,1 milliárd forint tőkét és kamatot fizetett vissza, ám mindennek ellenére – a svájci frank árfolyamának rendkívüli emelkedése miatt – ma is még 4,9 milliárd forintnyi tőke- és kamattartozása van. Ez az összeg egy évi egymilliárd forintos (2010-es adat) árbevételű cég esetében kezelhetetlen – jelentette ki a felszámoló.

Sáfrány Mihály szerint ugyanakkor a Ramada Hotelt tovább kell üzemeltetni, s erről egyeztetett is már a legnagyobb hitelező bankkal. A felszámoló szerint fontos szempont a hotel 130 dolgozójának további foglalkoztatása, de a vagyon értékét is csak úgy lehet megőrizni és jó áron értékesíteni, ha “élő” a szálloda. Az értékesítése ugyanis elkerülhetetlen – szögezte le a felszámoló.