Túlkínálat van a balatoni kereskedelmi ingatlanoknál
Jelentős túlkínálat, nyögvenyelősen hasznosítható kereskedelmi ingatlanok nyomják rá a bélyegüket a balatoni piacra – állítják a Napi Gazdaság szerint a helybeli ingatlanközvetítők.
A Balatonnál a sok eladó, kiadó üzlet között nagyon kevés a jó lehetőség – mondta a Napi Gazdaságnak Békési Béla, a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete (MIÉSZ) elnöke.
Általános jelenség, hogy az üzletsor egyik üzlete kiválóan teljesít, míg egy tőle tíz méterre lévő másik évenként új bérlővel erőlködik, akár a legnépszerűbb üdülővárosban is. A potenciális vásárlóknak a szakember azt javasolja, szánjanak egy évet annak megfigyelésére, hol, milyen sorok állnak, csak utána vágjanak bele – tette hozzá a lap.
A bérleti díjakat a szezonális üzleteknél általában fix összegben állapítják meg, vélelmezve a várható hasznot, 600 ezer forinttól 10 millióig terjedő spektrumon. Az üzletek többnyire május végétől szeptember elejéig működnek, bár a tulajdonosoktól akár karácsonyig is nyitva tarthatnak – mondta Békési.
Az egész éves üzletekből bőséges a kínálat, bérleti díjaikat hosszú távra 1000-1500 forintos négyzetméteráron lehet kalkulálni, de alkudni is jól lehet. Az üres üzleteket egyre többen hasznosítják nyaralóként – emelt ki egy erősödő tendenciát a MIÉSZ elnöke.
Az üzleti célú ingatlanok közül kizárólag a forgalmas, felkapott helyen lévők eladására van némi esély, a tótól távolabb már szórványos jelentkezők sincsenek – mondta a lapnak Torma Steffi, a balatonfüredi Immobalaton ingatlaniroda tulajdonosa.
Bőséges a kínálat a túlárazott ingatlanokból, árulnak például éttermet a városban, amelyet eredetileg 50 millióért kínáltak, azóta ez 29 millióra csökkent, de így sem kell senkinek, Nincs vevő egy 700 millióról startoló, mára a kínálati ár egyharmadát elvesztő kis szállodára sem.
Egy vízközeli, 200 férőhelyes csárda 60 millióról induló árát 49 millióra csökkentő tulajdonos is csak egy-két érdeklődőt könyvelhetett el a korrekcióval. Kínálnak jól bevezetett kis büféket is a sétányon 17-18 millió forinttól, a jelentkezők azonban itt sem tolonganak.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





