Hitel kell a lakásépítés ösztönzésére
Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) azt javasolja a kormányzatnak, hogy az az Európai Befektetési Banktól (EIB) vegyen fel hitelt a lakásépítés ösztönzésére.
Amennyiben sikerülne az EIB-vel finanszírozási konstrukciót kidolgozni, akkor forint alapon, kereskedelmi banki folyósítással, kedvező – 3-5 százalékos THM mellett – tenné elérhetővé a lakáscélú kölcsönöket – közölte a társaság.
Emlékeztetnek arra, hogy egy 2011-es európai parlamenti és tanácsi rendelet beruházási prioritásként jelöli meg a lakásépítési ágazatban az energiahatékonyság és a megújuló energia használatának a támogatását.
Az európai építőipari stratégia pedig kiemelt célnak jelöli a alacsony energiafelhasználású épületek építését, valamint az ilyeneket eredményező felújításokat, és célként jelölték meg, hogy az EIB 120 milliárd eurót kitevő, kedvezményes kamatozású hitellel ösztönözze ezeket.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a lakásépítés támogatása jelenleg nem jelent túl nagy terhet, hiszen a lakásépítés támogatása nagyon alacsony intenzitású, mindössze az építési költség 10-15 százalékát teszi ki, ez az összeg pedig önmagában a lakásépítésből befolyó áfából megtérül.
A közleményben felidézik, hogy a KSH múlt héten közzétett adatai szerint az idén, az első három hónapban 1123 lakás épült, ezt kivetítve a teljes évre, nem egészen 5 ezer lakás megépítése várható, ami a múlt évinek a felét sem teszi ki.
A TLE adatai szerint ilyen kevés lakás 1921 óta nem épült Magyarországon. Az 1933-as válság idején is meghaladta a 17 ezret, de 1943-ban – a háború közepén is – 27 ezer lakás épült.
A közlemény szerint a 4,2 millió magyar lakás 70 százaléka felújításra szorul, de ebből minden tizedik helyett inkább újat kellene építeni.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





