Tovább esik az építőipari volumen

Az építőipari termelés volumene ötödik éve csökken: 2010-ben 10,1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, tavaly decemberben a termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,3 százalékkal esett a 2009. decemberihez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Szezonálisan kiigazítva a termelés decemberben az előző havihoz mérten 4,0 százalékkal mérséklődött.

A válság évében, 2009-ben az építőipar 4,3 százalékkal mérséklődött. A jelentés szerint 2010-ben mindkét építményfőcsoport termelése kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek építése – az elmúlt három év visszaesése után – 2010-ben 5,2 százalékkal maradt el az előző évitől, különösen jelentős volt a lakásépítések volumenének csökkenése.

Az egyéb építmények építése az előző évi kiugró 16,6 százalékos növekedés után 15,2 százalékkal mérséklődött, ezt elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének mintegy egyharmados visszaesése okozta.

Decemberben mindkét építményfőcsoport termelése csökkent az előző év azonos időszakához képest: az épületek építésének volumene 3,7 százalékkal alacsonyabb volt; az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor 21,3 százalékkal esett vissza. Novemberhez viszonyítva szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 0,1, az egyéb építményeké 6,4 százalékkal csökkent.
HIRDETÉS

Decemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – 14,6 százalékkal alacsonyabb volt a 2009. azonos időszakinál. Az egyéb építmények termelése csaknem egyharmadával csökkent; a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – termelése 2,0 százalékkal nőtt 2009. decemberhez képest.

A decemberben kötött új szerződések volumene 27,9 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére 32,0, az egyéb építmények építésére 24,1 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek. Az építőipari vállalkozások 2010-ben kötött új szerződéseinek volumene 13,0 százalékkal kisebb volt, mint 2009-ben.
Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállománya 13,3 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 26,6, az egyéb építményeké 1,9 százalékkal kisebb volt a 2009 véginél.

Az építőipar termelői árai 2010 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,6 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az árak 1,2 százalékkal nőttek, az egyéb építmények építése ágazatban 1,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A legnagyobb növekedés (2,0 százalék a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,4 és 3,7 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,1 százalékkal voltak magasabbak. 2010-ben az árak átlagosan 1,1 százalékkal emelkedtek 2009-hez képest.