Torkos Főutca – Finisben a Belváros Új Főutcája projekt
Bő egy hónappal az országosan megrendezett Torkos Csütörtök után, Budapesten ismét lehet félpénzen enni-inni. Mindazok, akik március 22-és 28. között betérnek belváros “Torkos Főutca Étterem” és “Torkos Főutca Kávézó” matricákkal ellátott éttermeibe és kávézóiba garantáltan nem fognak éhesen távozni.
A Torkos Főutca program szervezői arra biztatják a helyi lakosokat, a kerületben dolgozókat, és az éppen arra járókat, hogy fogadják el a meghívásukat, elvégre torkoskodni jó.
A Torkos Főutca program március végi időzítése nem véletlen. A finiséhez érkezett ugyanis a Belváros Új Főutcája beruházás, melynek keretében megújult a Belváros történelmi magja. Április elejére elkészül a Kálvin tértől a Szabadság térig tartó 2,7 kilométeres útszakasz, vagyis a Főutca, ami a maga 36 ezer négyzetméteres területével Európa egyik legnagyobb közterületi felújításának számít. Aki régen járt például a Kecskeméti utcában, az Egyetem téren, vagy az Október 6. utcában, szinte rá sem ismer majd ezekre az V. kerületi részekre. A Torkos Főutca program szervezőinek nem titkolt szándéka, hogy felhívják a figyelmet a felújított kerület vendéglátóhelyeire.
Március 22-és 28. között, a belvárosi éttermek ugyanis ebédidőben várják a kis-és nagyétkű vendégeket. A vendéglátóhelyek az esemény ideje alatt 11:30 és 13:30 között Torkos Főutca Menüvel várják az érdeklődőket. A programban résztvevő kávézók az egyhetes időszakban délután öt és hét óra között szintén egy kedvezményes “Főutca kávé” ajánlattal várják a vendégeket.
Az akcióban részt vevő éttermek:
Apostolok Étterem
Kárpátia Étterem
Corso étterem
Első Pesti Rétesház
Manolo Bistro
Cyrano Étterem
Borssó Bistro
Pesti Lámpás Étterem
Rézkakas Étterem
Sascenter Étterem
Repeta sarok
Károlyi Étterem
Czukor Étterem
Silenus Étterem
Arany Bárány
Bio Gardens
Jégbüfé
Az akcióban részt vevő kávézók:
Café Cicero
Nana Presszó
Bulldog Cukrászda
BarBár Kávézó és Teaház
Replay Café
Szamos Cukrászada
Centrál Kávéház

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





