Tőkeemelés a Bonafarm csoport tagjainál
Több mint négymilliárd forintos tőkeemelést hajtott, illetve hajt végre a Bonafarm cégcsoport tagjainál a tulajdonos.
Éder Tamás pr-igazgató tájékoztatása szerint az idei év során a Bonafarm Zrt.-nél jegyzett tőke 5 millió forintról 1,3 milliárd, a Fiorács Kft.-nél 1,2 milliárd forintról 1,9 milliárd, a Sole-Mizo Zrt.-nél 2,8 milliárd forintról négymilliárd forintra nőtt. Folyamatban van a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. mintegy 2,2 milliárd forintos tőkeemelése, melynek eredményeként a cég jegyzett tőkéje 4,9 milliárd forint lesz.
A Bonafarm Zrt. és a Sole-Mizo Zrt. esetében részben korábbi tulajdonosi kölcsönök átalakítására került sor, ugyanakkor a Fiorács Kft. és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. esetében új források bevonása történt – közölte a cég pr-igazgatója, hozzátéve, hogy a tőkeemelés részben a társaságoknál folyamatban lévő fejlesztések finanszírozásához járul hozzá, részben hitel visszafizetését tett lehetővé.
A Csányi Sándor befektetéseiből álló élelmiszergazdasági cégcsoporton belül a Sole-Mizo Zrt. tejfeldolgozással, a Fiorács Kft. sertéstenyésztéssel, a Dalmad Zrt. szántóföldi növénytermesztéssel és sertéstenyésztéssel foglalkozik. A Bonafarmhoz tartozó nyolc cég 2010-ben 125 milliárd forintos nettó árbevételt ért el; Éder Tamás tájékoztatása szerint 2011-re a cégcsoport összességében 5-6 százalékos árbevétel-növekedést tervez.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





