Többszintes parkolóház épül Salgótarjánban
Többszintes,
240 férőhelyes parkolóház épül Salgótarján nyugati városrészében; a
beruházásról rendkívüli ülésen döntött a közgyűlése azt követően,
hogy a polgármester korábban vétót emelt az elutasító döntés ellen –
tájékoztatta az MTI-t a város aljegyzője pénteken.
Júniusban a testület már foglalkozott a beruházással, de a
javaslat nem kapta meg a szükséges többséget. Puszta Béla,
Salgótarján polgármestere akkor vétót emelt az elutasító döntés
ellen, mert úgy ítélte meg, hogy az alapvetően sérti a város és az
önkormányzat érdekeit, ezért került újra napirendre a beruházás –
mondta Varga Tamás.
A csütörtöki rendkívüli közgyűlésen a képviselők 12 igen, két
nem szavazat és nyolc tartózkodás mellett hagyták jóvá a fejlesztést.
Eszerint a Styl-Építő Ingatlanforgalmazó és Építőipari Zrt.
saját területén, saját finanszírozásban építi meg a parkolóházat
nettó 864 millió forintból, 20 éves futamidővel, banki hitelből.
A hitelre az önkormányzat vállal kezességet, és üzemelteti is a
parkolóházat. Az önkormányzatnak az első három évben 40 millió
forint veszteséggel kell kalkulálnia, de a működtetés alatt több
mint 500 millió forint tiszta nyereséget termel a működtetés.
Egy nemrégiben elkészült felmérés szerint Salgótarján
belvárosából 1.689 parkolóhely hiányzik.
Ercsényi Ferenc, a közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője
pénteken sajtótájékoztatón közölte, hogy az elutasító döntést
követően a párt több száz aláírást gyűjtött össze a parkolóház
megépítése érdekében, az íveket a rendkívüli ülés előtt átadták a
város vezetőinek.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





