Többen korcsolyázhatnak majd a Műjégen
A mai napon elhelyezték “A Városliget kapuja” elnevezésű projekt alapkövét. A beruházás során megújul a műjégpálya fogadóépülete, valamint újjáépítik a II. világháborúban lebombázott épületszárnyat is. A 4,7 milliárd forintos fejlesztést több mint 3 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja.
A tavaszi-nyári-őszi időszakban a Műjégpálya pályatestjének műszaki ellehetetlenülése miatt a tómeder-rész nem tölthető fel vízzel, az épület pedig elhasznált állapotú. A kormány 2008 novemberében döntött a Városligeti Műjégpálya és a hozzá tartozó épületegyüttes rekonstrukciójának kiemelt projektként való támogatásáról. Az Európai Unió által támogatott beruházás során a komplexum múltjához és hírnevéhez méltó környezetet alakítanak ki az érdeklődők számára, így a jégpálya hagyományai nemcsak továbbélnek, de kibővített funkciókkal is várják majd a látogatókat.
A megújult műjégpálya várhatóan számos korcsolyasporttal kapcsolatos világversenyt vonz Budapestre. Télen egy 180×67 m-es jégpálya és egy 60×30 m-es hokipálya várja majd a korcsolyázni vágyókat, nyáron pedig közel 17 ezer négyzetméteres vízfelületen kínál szórakozási lehetőséget a vízzel feltölthető tómeder. Ehhez kapcsolódóan 6×6 m-es raszterben térszínpad épül és új korszerű pályavilágítást is kap a műjég. A felújítás befejezése után mobil szoborkiállítás és számos kulturális program várja majd az érdeklődőket az új vízi-színpadon, emellett a felújított épületben egy 212 négyzetméteres turisztikai- és kulturális központot is kialakítanak. A beruházásnak köszönhetően várhatóan 23 új munkahely jön létre, emellett a fejlesztést követően 2012-re a korcsolyázók száma 21 százalékkal, a jelenlegi 380 ezer főről 460 ezer főre nőhet, a turisztikai és kulturális központ forgalma pedig az első évben 120 ezer fő lehet majd.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





