Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődik a gödöllői szennyvíztisztító telepen
Februárban kezdődnek meg a gödöllői szennyvíztisztító telep fejlesztésének kivitelezési munkálatai. Ezt 2014. január 6-án jelentették be a projekt ünnepélyes nyitórendezvényén Gödöllőn, ahol Gémesi György polgármester és Sal László az A-Híd Építő Zrt. vezérigazgatója aláírták a kivitelezési szerződést. A beruházás összértéke 1,37 milliárd forint, amelynek 85 százalékát, 1,166 milliárd forintot finanszíroz az Európai Unió Kohéziós Alap és Magyarország központi költségvetése.
A projekt jól illeszkedik Gödöllő ökováros programjába, és nagy jelentőséggel bír a Rákos-patak menti települések számára is, mivel a korszerűsítés eredményeként kisebb lesz a környezetszennyezés. Ez fontos a Malomtó-rendszer rehabilitációja és jövőben turisztikai fejlesztése szempontjából is.
A fejlesztést Csohány András, az A-Híd Építő Zrt. ügyvezető igazgatója mutatta be. A beruházás során a szennyvíztisztító telepet korszerűsítik és új műtárgyakkal bővítik, amely ezt követően teljes mértékben meg fog felelni a jogszabályoknak és környezetvédelmi előírásoknak.
Az 1976-ban üzemeltetési engedélyt kapott telep a folyamatos átalakításokat, bővítéseket követően jelenleg naponta tízezer köbméter szennyvíz hidraulikai kezelésére alkalmas, azonban a technológiai hiányok miatt a létesítmény névleges kapacitásának csupán 60 százalékát képes megfelelően megtisztítani. A kibocsátott tisztított szennyvíz minősége miatt évente jelentős bírságot kell fizetni.
A felújítás során a telep működése folyamatosan biztosított lesz. A munkálatok a tervek szerint február második felében kezdődnek, s jövő januárban már a próbaüzem zajlik majd. A befejezés határideje 2015. június 30.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





