Több mint 40 ezer új lakás épült 2005-ben
Tavaly 42-46 ezer lakás épült, a végleges szám attól függ, hogy a befektetők hány kész lakás használatbavételét tolták át idénre az áfacsökkenés miatt.
Új lakás 2004-ben 44 ezer készült el, ezek értéke (áfával) 560 milliárd forint volt. A felújítások összege – szintén 25 százalékos áfával – viszont 380 milliárdot tett ki.
A lakástámogatási rendszer első két évében 2001-2002-ben 230 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok 643 milliárd forint összegben. Ebből támogatott hitel 101 ezer volt, 449 milliárd forint összegben. A mostani kormány alatt 2003 és 2004 között 320 ezer lakáshitelt folyósítottak a bankok 1344 milliárd forint összegben. Ebből az államilag támogatott hitel 197 ezer darab volt, 1028 milliárd forint összegben. Amíg 2003-ban a hitelek 4 százaléka volt deviza alapú, addig tavaly már hattizede. Volt olyan kutatóintézet, amely erre alapozva az állami támogatás megszüntetését javasolta, de erre nem kerül sor – mondta Borsi.
A Fészekrakó program első évében, január utolsó napjáig 23 ezer szerződést kötöttek az arra jogosultak 63 milliárd forint összegben. A panel-rekonstrukcióra másfélezer pályázat érkezett, 75 ezer lakás felújítására 14,2 milliárd forintot adott az állam. Miután ugyanennyit kell felújításra fordítaniuk az önkormányzatoknak és a lakóknak is, az építőipari teljesítményt 40 milliárddal növeli ez a konstrukció. A következő pályázatot márciusban írják ki.
Az 1997-ben hozott építési törvény módosításának végszavazása hétfőn lesz a parlamentben. Borsi László elmondta, hogy a hatósági eljárást illetően kompromisszum született, azok továbbra is önkormányzati jogkörben maradnak. Az építés felügyelet viszont a közigazgatási hivatalok keretében működik, és májustól célzott vizsgálatok várhatók.
A Fidesz lakásáfa csökkentő javaslatával kapcsolatban az OLÉH elnöke elmondta, hogy a vonatkozó EU-direktíva új melléklete még nem került kihirdetésre, és abból áfa-csökkentő tételt választani csak azt követően lehet a kormányoknak.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





