Szárnyaló német gazdaság
A német statisztikai hivatal hivatalos közleménye szerint 2010-ben a német gazdaság ismét növekedési pályára állt, s 3,6 százalékkal bővült, ami kifejezetten 2010 tavaszához és nyarához köthető. Tavaly a német gazdaság a háború utáni időszakot tekintve negatív rekordot döntve 4,7 százalékkal csökkent, az idei eredmény viszont az újraegyesítés óta a legjobb.
A beruházások terén 10,7 százalékos bővülés írható jóvá, az építőipar azonban Németországban is igen érzékeny ágazat, e területen bár a válság előtti szinttől még nagyon messze van, 2,8 százalékos az emelkedés. A fogyasztói kiadások szintén emelkedtek, a közösségi 2,2-vel, a magán 0,5-el.
Nem meglepő módon a külkereskedelem továbbra is a német gazdaság motorja. 2008 és 2009 negatív csúcsai után az export 14,2 százalékkal, az import 13 százalékkal nőtt. A pozitív külkereskedelmi egyenleg szintén jótékonyan hatott a gazdaságra.
2010-ben átlagosan 40,5 millió ember volt foglalkoztatva, ez 212.000 ezerre több mint a megelőző évben. Az állami szektor hiánya 88,6 milliárd euró, mely a GDP 3,5 százalékának felel meg, meghaladva ezzel az uniós határértéket (egy évvel ezelőtt 3,0 százalék volt még csak az államháztartás hiánya).
Szektorok szerint az ipari termelés bővült a legjobban: 10,3%-kal. Ennek szinte az ellentétpárja a mezőgazdaság, mely továbbra sem tud talpra állni, 0,3 százalékkal zsugorodott 2010-ben.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





