Segít eligazodni a karácsonyi áruhitelekben a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására.

Ennek keretében a felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők – standjaira. Az áruhitel, személyi hitel, folyószámlahitel és hitelkártya jellemzői mellett a brosúra összefoglalja többek között az önrésszel, a 0 százalékos teljes hiteldíj-mutatóval (THM), a kölcsön igénylésének menetével, feltételeivel kapcsolatos kockázatokat és tudnivalókat, de szó esik arról is, hogy milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak, ha a hitelre vásárolt termék hibás – közölte Binder István, a PSZÁF szóvivője.

Szintén a hitelintézeti lakossági ügyfelek eligazodását segíti a PSZÁF “Szánjon egy percet a PSZÁF netes alkalmazásaira” című másik ingyenes tájékoztatója, amely közel 200 ezer példányban már elérhető az érintett bankoknál, pénzügyi vállalkozásoknál, illetve áruházaknál. E füzet eligazodást nyújt a felügyelet pénzügyi szolgáltatók aktuális ajánlatait megjelenítő hitel- és lízingválasztó programjáról, s azokról a kalkulátorokról, amelyek révén lehetőség van a hiteltörlesztő részletek kiszámítására, illetve annak áttekintésére, hogy a háztartás megtakarításaiból futja-e egyáltalán hitel fölvételére. Külön program áll rendelkezésre a bankok jelenlegi lakossági számlavezetési költségeinek összehasonlítására, illetve annak ellenőrzésére, hogy az adott ügyfél hitelintézeti betétjét védi-e az Országos Betétbiztosítási Alap garanciája.