Raktárak helyett képzést kérnek Orbánéktól a logisztikusok
Kihasználatlan logisztikai központok építése helyett a logisztikában dolgozó emberek szakismeretének és emberi értékeinek fejlesztésének segítését várják az Orbán-kormánytól a hazai nagyvállalatok logisztikai vezetői.
“Fel kell hagyni azzal a mai napig működő gyakorlattal, mely újabb és újabb kihasználatlan fizikai és műszaki logisztikai létesítmények finanszírozását erőlteti ahelyett, hogy a hangsúlyt ezen a területen az intelligencia, a szaktudás fejlesztésére, klaszterek létrehozására tenné” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet a júniusban megrendezett Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 4. Országos Konferenciájának résztvevői fogalmaztak meg a kormányzati döntéshozók számára.
A logisztikusok ezért szorgalmazzák, hogy az újonnan alakult kormány az üresen maradó “vasbeton raktárak” és kihasználatlan logisztikai központok építése helyett a logisztikában dolgozó emberek szakismeretének és emberi értékeinek fejlesztését részesítse előnyben. Elvárják azt is, hogy a szektorban dolgozók érdekeit szolgáló valós együttműködésüket olyan finanszírozási formák, pályázatok, támogatások rendszerével segítse, mely lehetővé teszi az erőforrások hatékony kihasználását és új munkahelyek teremtését.
A nagyvállalatok logisztikusainak konferenciájára immár negyedik alkalommal került sor, ezúttal is a Ghibli Kft. szervezésében. Az eseményt azzal a céllal hívták életre, hogy a szakemberek bemutassák saját sikeres módszereiket, ellessék egymás hasznos tapasztalatait, és megfogalmazzák közös elképzeléseiket az iparág jövőjéről.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





