Pozitív jelek egy borús év végén az amerikai ingatlanpiacon
A második egymást követő hónapban emelkedett tavaly decemberben a megkezdett házépítések száma az Egyesült Államokban, ami pozitív jel egy ingatlanpiaci szempontból borús év végén. A várt 1.56 millió egységgel szemben éves szinten 1.642 millió egységnyi volt a megkezdett házépítések száma, szemben a novemberi 1.57 millió egységgel.
A decemberi adat tükrében ismert a tavalyi évi teljes statisztika: összesen 1.8 millió egységet tett ki a megkezdett házépítések száma, ami 12.9%-os esést jelent 2005-höz képest, amire 1991 óta nem volt példa.
Szintén pozitív jel, hogy a jövőbeli folyamatok szempontjából fontos kiadott építési engedélyek száma 5.5%-kal a novemberi 1.513 millió egységről (szintén évesítve) 1.596 millió egységre ugrott. A piaci konszenzus 1.51 millió egység volt.
Éves szinten azonban az engedélyek számánál is látszik a lejtmenet: 14.9%-kal csökkent 2005-hoz képest, ami 16 éve nem tapasztalt mértékű visszaesést jelent.
Amint az alábbi ábrán jól látszik, a 2006 első háromnegyed évére jellemző szinte töretlen lejtmenet a megkezdett házépítéseknél és a kiadott építési engedélyeknél az év végére megtört, sőt utóbbi esetében már enyhe emelkedésről beszélhetünk. Korai lenne azonban még az ingatlanpiaci korrekció végéről beszélni az USA-ban. Az adatok mindenesetre minimálisan csökkentik annak esélyét, hogy a FED az ingatlanpiaci folyamatok miatt rövid távon kamatcsökkentést hajtson végre.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





