Parkolás 2013-tól: Dugódíj várható

2013 végén be lehet vezetni a dugódíjat Budapesten – mondta Tarlós István főpolgármester. Ez nem új adó lenne: a gépjárműadót alakítanák át úgy, hogy az abból származó bevételek a fővárosnál maradjanak, és hogy azokat csak a közösségi közlekedésre lehessen fordítani – nyilatkozta a Hírszerzőnek a főpolgármester.

Tarlós István a múlt héten, az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy ehhez milyen előfeltételeknek kell teljesülniük.

“A dugódíjat, ahogy számoljuk, 2013 végétől lehet bevezetni. Azért akkortól, mert olyan hebehurgya módon, ahogy az előző vezetés akarta, nem lehet ezt megtenni. Ennek meg kell teremteni a feltételeit, nemcsak a szolgáltatások színvonalának javításában, hanem a szolgáltatás struktúrájának átalakításában is. Meg kell építeni a P R parkolókat a megfelelő közlekedési csomópontoknál, illetve a városszéleken, létre kell hozni az egységes parkolási rendszert. Néhány kerület most ebben sem túl segítőkész. Be kell ezen kívül fejezni a 4-es metró első szakaszát, és meg kell valósítani azokat a felszíni kötöttpályás beruházásokat, amelyek elviselhetőbbé, minőségibbé teszik a közlekedést. Gondolok itt az 1-es és a 3-as villamos vonalának megvalósítására, és nagyon fontos a budai fonódó villamospályák kialakítása is” – mondta a főpolgármester.

Atkári János pénzügyi tanácsadó szerint először az Országgyűlésnek kell döntenie arról, hogy a főváros vethet-e ki adókat. A Világgazdaságnak adott interjújában úgy fogalmaz: “Amíg erről nem születik határozat, addig nem sok értelme lenne a részletekről beszélni.”

Egy nemrég elfogadott jogszabály-módosítás szerint az idegenforgalmi adó a kerületeket illeti meg, és az építményadót, a telekadót, a gépjárműadót, a vállalkozók kommunális adóját is a kerületek vetik ki. Egyedül az iparűzési adó kivetésének joga maradt meg a fővárosnál, de azt is meg kell osztania a kerületekkel. Atkári János múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta: emiatt több mint 14 milliárd forinttól esik el a fővárosi önkormányzat.

“Az iparűzési adó forgalmazási hely szerinti megosztását előirányzó változtatás a fővárosi önkormányzatra nézve, négy évre vetítve 8,4 milliárdos kiesést jelent. Az idegenforgalmi adó kivetési jogának a kerületekhez juttatása 6,4 milliárdot von el a fővárosi önkormányzattól, és csoportosít át egyes kerületekhez” – fejtegette Atkári János.

Atkári János a Világgazdaságnak arról is beszélt: szeretnék elérni azt is, hogy a fővárost megillesse az értéknövekedési adó, vagy más érdemi vagyonadó bevezetésének a lehetősége.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője a dugódíjról úgy nyilatkozott az InfoRádiónak: elkötelezettek a forgalom csökkentése mellett, a dugódíjnak mindenképp a közlekedés minőségét kell javítania.

“Elkötelezettek vagyunk a határozott forgalomcsökkentés mellett, ennek eszközeként, és nem céljaként a dugódíj bevezetésének. Ennek az eszköznek arra kell szolgálnia, hogy a közlekedés minőségét javítsa. Javítsa a közösségi közlekedés színvonalát és a kerékpáros közlekedés feltételeit, növelje a buszsávok számát, valamint a parkolási rendszer összehangolását” – közölte Horváth Csaba.

Horváth Csaba hangsúlyozta: egy esetben ellenzik a dugódíjat, ha azt a költségvetési hiány fedezésére akarja fordítani a városvezetés.


Hegedűs Zsuzsa, Windisch Judit