Öt bevásárlóközpontban spórolhatunk online kuponokkal
Március 7-e és 14-e között indul a “Tavaszi Kupon Napok” programsorozat. A napiakciok oldal által szervezett kampányban két fővárosi és három vidéki bevásárlóközpont vesz részt. Ezen idő alatt a bevásárlóközpontok számos üzletében lehet online kuponok segítségével jelentős kedvezménnyel vásárolni.
Amerikában, Európa nyugati országaiban és Kínában is jó ideje felismerték a kedvezményre jogosító kuponokban rejlő lehetőségeket, hiszen ez egyaránt hasznos a kereskedőnek, mert növeli a forgalmat, a vevő pedig olcsóbban vásárolhat általa. A www.napiakciok.hu oldal üzemeltetője az USA-ban szerzett tapasztalatok alapján hozta létre a legnagyobb hazai online kupongyűjtőt, amelyen belül most elindul a “Tavaszi Kupon Napok”.
“Nagy öröm számomra, hogy hazánkban is egyre népszerűbbek az online kuponok. Éppen ezért már karácsony előtt is indítottunk egy kuponakciót, amely óriási sikerrel zárult. Minden jel arra mutat, hogy a március 7-én induló kampány is hasonló lesz, hiszen már hetekkel az akció indulása előtt napi több száz kupont töltöttek le a felhasználók. Nem csoda, hiszen Budapesten az Árkád mintegy 40, az Europark 30, valamint az egri, kecskeméti és nyíregyházi bevásárlóközpont 20-20 üzlete vesz részt az akcióban. Így a vásárlók a piac számos területéről (ruha, könyv, ajándék, ékszer parfüm, stb) vásárolhatnak kedvezményesen” – mondja Besenyei Kálmán, a napiakciok.hu ügyvezetője.
A napiakciok.hu oldalon mindenki kedvére böngészhet a kuponok között, és amikor kiválasztotta a legkedvezőbbeket, akkor nincs más tennivaló, csupán kinyomtatni, és az üzletben beváltani. Akinek pedig nincs lehetősége a nyomtatásra, a megjelölt bevásárlóközpontokban található standokon könnyedén megoldhatja ezt a problémát.

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





