Összesen 800 milliós fejlesztés az ALTEO-nál
Összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztésbe kezdett győri és a soproni erőművében az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. A társaság hétfői közleménye szerint Győrbe három – egyenként egy megawattos – új gázmotor érkezik a közeljövőben, amivel az erőmű áramtermelő kapacitása öt megawattra ugrik; e beruházás értéke mintegy 500 millió forint.
Ennek tizedére rúg annak a korábbi fejlesztésnek az értéke, amelynek révén gőz helyett forróvíz-alapú rendszerre állhattak át a létesítményben. Sopronban már üzembe is állt két új gőzkazán, aminek jelentős hatásfok-növekedés az eredménye. A fejlesztéssel tovább javul az ALTEO kogenerációs portfóliójának hatékonysága.
Az energetikai csoport folytatja megújuló fókuszú növekedési stratégiájának a megvalósítását – írják.
Az idei ismét a növekedés éve lesz – 2009-hez és 2010-hez hasonlóan –, és ezt a növekedést a megújuló portfólióban építkezve kívánjuk elérni” – idézi a közlemény ifjabb Chikán Attila vezérigazgatót.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





