Ősszel indul a hatalmas állami szociális, demográfiai termőföld hasznosítási pályázat

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ősszel 65 ezer hektár állami termőföld hasznosítására ír ki pályázatot – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Fazekas Sándor kifejtette: az NFA három kiemelt kormányprogram megvalósításában vesz részt. Ezek a szociális és demográfiai földprogram, valamint a közmunkaprogram.  A tárcavezető jelezte, a szociális földprogram iránt jelentős az önkormányzatok érdeklődése.  A demográfiai földprogrammal azokat a fiatalokat szeretnék segíteni, aki élethivatásszerűen kívánnak az agrárgazdasággal foglalkozni. A közmunkaprogramhoz kapcsolódóan pedig az állami földek parlagfű-mentesítése a cél.

 

A tárcavezető közölte: a szociális földprogram iránt 117 önkormányzat érdeklődött. Ezek közül 75 várhatóan még az igén elindítja a programot. A demográfiai földprogramra a hasznosítandó földterület 10 százalékát különítik el. A közmunkaprogramhoz pedig úgy kapcsolódik az NFA, hogy az állami földek parlagfű-mentesítésének anyagi fedezetét biztosítja.  A miniszter példaként említette, hogy Jász-Nagykun-Szolnok Megyében már négy önkormányzat fogott össze ezzel a céllal.

 

Farkas Imre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közigazgatási államtitkára elmondta, a végéhez közeledik az NFA vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú termőföldek számbavétele. Az elmúlt néhány hónapban 60 ezer szerződést néztek át a szakemberek, s mintegy 200 ezer ingatlan jogi állapotát vizsgálták meg. Ennek keretében több mint 70 ezer ingatlan helyszíni szemléjét is elvégezték.  Az államtitkár a területen uralkodó állapotokkal kapcsolatban példaként elmondta, hogy több mint 25 ezer ingatlan az NFA vagyonnyilvántartásában nem is szerepelt. A jogi rendezés keretében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feladata lesz a mintegy 300 ezer hektár becsült osztatlan közös tulajdonnak a rendezése is.

 

Sebestyén Róbert, az NFA elnöke azt hangoztatta, hogy az NFA-nál az állami földek egyik legfontosabb hasznosítási módja a haszonbérbe adás. Fontos még a vagyonkezelésbe adás, valamint a birtokösszevonás – a földcsere – is. Sőt, bizonyos jogszabályi feltételek mellett állami termőföld eladásra is sor kerülhet.  Aláhúzta: a haszonbérbeadás és a földeladás főszabálya a továbbiakban is a nyilvános pályáztatás.

 

Ez utóbbi szeptember első napjaiban kezdődhet meg annál a 65 ezer hektár tartós hasznosításba adandó állami földnél, amelyet erre a célra kijelöltek – jelezte az NFA elnöke. A folyamat várhatóan szeptember 10-én kezdődik és október 31-ig tart. A szociális földprogram keretében további 1400 hektár állami termőföld hasznosításáról gondoskodik az NFA.  Az államtitkár szerint az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére viszont lényegesen több pénz kellene. Az eddigi számítások azt mutatják, hogy 6 milliárd forintra volna szükség a látványos eredmény eléréséhez: az összeg az országos gondok megszüntetésére lenne elég. Az országban 1,2 millió hektár az osztatlan közös tulajdon nagysága.

 

Emlékeztetett: a szakemberek a 60 ezer szerződés átvizsgálása után mintegy 100 ezer hektárnyi olyan állami termőföldre bukkantak, amelyre az esetek többségében nem kötöttek hasznosítási szerződést. Ez a terület ezek után hasznosíthatóvá válik.  Az állami földek hasznosításából az idén mintegy 6,5 milliárd forint bevétel várható – tájékoztatott az államtitkár.