Óriás üzleteket nyit a Fressnapf
Európa vezető állateledel és felszerelés üzletlánca a CBRE támogatásával nyitja meg új, „XXL” koncepcióra épülő első áruházát az Új Buda Centerben.
A Fressnapf régóta készült arra, hogy az eddig megszokott méretnél kétszer akkora, új szolgáltatásokat kínáló üzleteket nyisson Magyarországon. „Európa számos országában már évek óta sikerrel működik az XXL-koncepció, ahol a vásárlók 1400 négyzetméteren válogathatnak, és élőállatokat, halakat, rágcsálókat, hüllőket, sőt még pókokat vásárolhatnak. Az Új Buda Centerben eddig is jelen voltunk, és most lehetőségünk nyílt megduplázni az általunk bérelt területet. Itt 2013 november elején két új szolgáltatást is bevezetünk: kutya és macskakozmetikát, illetve képzett szakemberek által nyújtott tréninget kínálunk fiatal és felnőtt kutyáknak egyaránt.” – nyilatkozta Tamási Miklós, a Fressnapf Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
“A Fressnapf példája mutatja, hogy a jó üzleti modellel működő cégeknek a jelenlegi piaci helyzetben kifejezetten megéri új üzleteket nyitni. A tranzakció bonyolultságára jellemző, hogy három üzlet teljes átépítésére volt szükség, hogy ügyfelünk megkaphassa a megfelelő területet, és támogatásunkkal megvalósítsa a Nyugat-Európában már sikerrel működő áruház-koncepciót.” – tette hozzá Koroknai Szabolcs, a CBRE kiskereskedelmi részlegének vezető tanácsadója.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





