Óránként 5500 forintba kerül az energetikai tanúsítvány

Sokba kerülhet előkészíteni a beadványokat a hétfőn elindult energiahatékonysági pályázatokra, ahhoz ugyanis kétszer is el kell végezni az épületek energetikai tanúsítását. Igaz, ez utófinanszírozással elszámolható az elnyert támogatásban, ellentétben a munkások kiszállási díjával vagy a beruházás utáni helyreállítás költségével. A pályázóknak legalább 40 százalékos energiamegtakarítást kell elérniük az állami segítséghez.

Több tízezer forintba kerül a lakóépületek energetikai tanúsítványainak megszerzése. Márpedig ez is elengedhetetlen feltétele annak, hogy az adott lakás indulhasson a zöldberuházási rendszer részeként kiírt energiahatékonysági pályázaton. A vonatkozó rendelet ugyan kimondja, hogy a tanúsítvány elkészítése óránként 5500 forintba kerül, az viszont már nem derül ki, hogy az érték áfával vagy anélkül értendő. Ezenkívül az sincs teljeskörűen meghatározva, hogy egy-egy tanúsítvány elkészítése hány munkaórát vehet igénybe. Az új építésű házak és a társasházak lakásainak felmérését ugyanakkor maximalizálták, egyaránt két órában. A hétfő óta elérhető energetikai pályázatok esetében a tanúsítási eljárást kétszer is el kell végeztetni. Először ahhoz, hogy kiderüljön, milyen besorolásba tartozik a felújítandó épület, másodszor pedig a beruházás elkészültével, hogy látszódjon, sikerült-e elérni a támogatás elnyeréséhez szükséges energiamegtakarítást. Ezek azonban csak átmeneti költséget jelentenek, hiszen a vissza nem térítendő segítség részeként a tanúsítványok ára elszámolható.