Önkormányzati adósság – Pest megye nehezen törleszt, Érd jobban áll

Miközben Pest megye önkormányzata hiteleinek törlesztése érdekében az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázatra vár, Érd megyei jogú város, bár jelentős adóssággal rendelkezik, nem számol likviditási, törlesztési problémákkal – mondták el az illetékesek az MTI azon körkérdésére válaszolva, hogy a svájci frank erősödése miként érinti az önkormányzatuk adósi helyzetét.

A Pest megyei önkormányzat összesen 17 milliárd 799 millió forintnyi, hitelből és kötvényből származó adósságot görget maga előtt, ebből a kötvények tőkeértéke meghaladja a 10 milliárdot. Felhalmozási kiadások fedezésére 3,6 milliárdot, míg működési kiadásaik fedezésére 4,3 milliárdot hívtak le, s használtak fel eddig – közölte az MTI-vel Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke.
    
A megye svájci frank alapú hitelállománya átszámítva 4 milliárd 882 millió forint. A 2027 nyarán lejáró kötvényt 2007 júliusában bocsátották ki, az akkori kibocsátási érték nem egészen 3 milliárd forintnak felelt meg. A tőketörlesztést az önkormányzatnak tavaly júniusban kellett megkezdenie, de a teljesítéssel a megye ismert anyagi nehézségei miatt elmaradásban vannak – mondta a sajtófőnök.
    
Nem tudták kifizetni az idei első negyedéves, március 31-én esedékessé vált részletet sem, ami az akkor csupán 207 forintos frank árfolyamon számolva  több mint 64 millió forintot tett ki. Ebből a tőketörlesztés bő 60, a kamattörlesztés körülbelül 4 millió forint volt. Az augusztus 5-én esedékessé vált újabb részlet összességében már meghaladta a 78 millió forintot, mivel időközben a frank árfolyama 253 forintra emelkedett – tette hozzá Ambrus András.
    
A megyeháza nem fizette ki ezt a részletet, s nem is tud addig teljesíteni, amíg az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázatra benyújtott 2,5 milliárd forintnyi igényükről nem születik döntés, illetve a keretből nem kapnak pénzt – magyarázta a sajtófőnök, aki szerint a hiteltartozás átütemezésének ezért egyelőre nincs értelme.
    
Érd megyei jogú városban ennél lényegesen kedvezőbb a helyzet – tudta meg az MTI a helyi önkormányzat szóvivőjétől. Arató Zsolt közlése szerint hitel- és kötvényállományuk összesen 11,864 milliárd forint, az a város idei költségvetési főösszegének körülbelül 34 százalékát, költségvetési bevételeik 74 százalékát  teszi ki.
   
Érdnek 2006-ban 1,6 milliárd forintnyi hitel-, illetve lízingdíj tartozása volt, de nagyobb mértékű kölcsönt 2007 és 2010 között kényszerültek felvenni. Ekkor indult – részben EU-s támogatással – az a közel 39 milliárdos fejlesztési program, melynek keretében egy sor oktatási-, egészségügyi- és szociális intézményt újítottak fel, s korszerűsítették a település infrastruktúráját is. A pályázati önerő biztosításához, illetve a saját „zsebből” fizetett projektekre (például bölcsőde építésére) az MFB által refinanszírozott hiteleket vettek fel 2,69 milliárd forint értékben.
   
A szóvivő tájékoztatása szerint 2007-ben és 2008-ban 20 éves futamidejű svájci frank alapú kötvénykibocsátásra került sor 7,93 milliárd forint értékben. Mivel rövid futamidőre 1,24 milliárd forintkötvényt is kibocsátottak, Érd  teljes kötvényállománya jelenleg 9,1 milliárd forint.
    

Az első két sorozat esetében a törlesztést 2012-ben, illetve 2013-ban kell megkezdeni, akkortól az adósságszolgálat aránya a jelenlegi bevételekhez viszonyítva 3,49 százalékot tesz majd ki, jelenleg ez az arány 0,21 százalék – mondta Arató Zsolt.

Az igen jelentős árfolyamveszteség fegyelmezett gazdálkodásra, s a költségek lefaragására kényszeríti az önkormányzatot, de bíznak abban, hogy – mint eddig – a jövőben sem lesznek likviditási, törlesztési problémáik. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a finanszírozó bankkal – közölte a szóvivő.