Nyíregyházán épít erőművet az E.ON
Decemberben kezdi meg próbaüzemét a Nyíregyházán épülő E.ON erőmű, amelynek fejlesztési költsége mintegy 12 milliárd forint – közölte Katona Zoltán, a cég erőműtársaságának ügyvezető igazgatója szerdán a beruházás szemléjén.
A német érdekeltségű cég 46 millió eurós befektetését további kétmilliárd forint járulékos beruházás egészíti ki, amelyben szerepel a tartalékcéllal megtartott régi nyíregyházi erőmű felújítása is – mondta a cégvezető.
Kiemelte: a beruházást teljes egészében az E.ON Hungária finanszírozza, ahhoz semmilyen hitelt, uniós, vagy nemzeti támogatást nem vett igénybe.
Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az új nyírségi erőmű 49 megawatt teljesítményű lesz, s a próbaüzem után, februártól kezdi meg a teljes termelést.
A földgáztüzelésű erőmű biztosítja majd Nyíregyháza 16 500 lakásának, illetve 900 közületi felhasználójának távfűtését, gyárainak ipari gőzét, s emellett megtermeli a nagyváros, illetve vonzáskörzetének energiaszükségletét is.
A település üzemei közül egyebek mellett a francia Michelin gumiabroncsgyár, illetve a helyi konzervgyár is az E.ON erőműtől vásárolja majd a gőzt termeléséhez.
Az úgynevezett kombinált ciklusú – elektromos áramot, távhőt és ipari gázt előállító – erőmű technológiai berendezései, amelynek szerelését most végzik, a legmodernebbek közé tartoznak, a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeknek is megfelelnek.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





