Nyereségessé válik az Office Depot magyar cége

Stabilizálta helyzetét az év első nyolc hónapjában az Office Depot magyarországi cége. Az év hátralevő hónapjaiban viszont már növekedést várnak, így a jövő évet már nullszaldóval, vagy nyereséggel zárhatják. A cég éves árbevétele 4,5 milliárd forint lesz idén.

Magyar tulajdonosokkal és hazai menedzsmenttel válik nyereségessé az Office Depot magyarországi cége. Az amerikai anyagég tavaly télen a Central-Fundnak adta el a hosszú ideje veszteséges hálózatot – ezzel közel egy időben a lengyel céget bezárták. A cég forgalma három év alatt közel felére, 8,4 milliárd forintról 4,4 milliárdra csökkent 2012-re, mindeközben bezárt a 17 itteni áruház fele is. A rendhagyó turnaroundtörténet első szakasza, a stabilizáció a 2013-as év első nyolc hónapjában megvalósult. A cég vezetése Dr. Miholek István és Quittner Gusztáv ügyvezető igazgatókkal az élen megállította a piacvesztést, csökkentette a költségeket és megerősítette a vevők és beszállítók bizalmát. Mindezek eredményeként az évek óta évi 15-20 százalékkal hanyatló kiskereskedelmi forgalom csökkenése megállt és az év hátralevő részében növekedésre vált. Hasonló trend érvényesül a közületi piacon is, ahol a gazdasági válság ellenére is árbevétel növekedés várható. Az elmúlt hónapokban megduplázódott az on-line értékesítés volumene. A terv továbbra is az, hogy két éven belül a teljes forgalom negyede már elektronikus csatornákon keresztül valósuljon meg. Az Office Depot on-line web áruházában jelenleg már több mint 20 ezer termék található – ezek közül 3500 kifejezetten az iskolakezdéshez kapcsolódik.

 

– A magyar cég az elmúlt hónapokban jelentős erőfeszítéseket tett az önállóság irányába – foglalta össze Dr. Miholek István, aki résztulajdonosa is a cégnek.

 

A teljes árukészletnek ma már csak harmada származik a korábbi anyacégtől, a többit magyarországi cégektől és kereskedőktől szerzik be. Az önállósodás része a teljesen új informatikai rendszer bevezetése is. Az Oracle alapú rendszerben működik majd az egységes web shop és a készlet gazdálkodás is. A kétszáz munkatársat foglalkoztató Office Depot új stratégiájának megvalósításának kulcs eleme az, hogy a teljes irodaszer spektrumot – papír-írószer, informatika, irodabútor – lefedjék. Jelentősen nőtt a közbeszerzések jelentősége is. A cég idei árbevétele az irodaszerpiac további hanyatlása ellenére idén is 4,5 milliárd forint körül alakul. A 2012-ben jelentkező 700 millió forintos veszteséget ugyanakkor a felére csökkentik. Mindez lehetővé teszi azt, hogy a 2014-es évet már nullszaldóval vagy szolid eredménnyel zárja az Office Depot magyarországi cége.