Novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára
A Fidesz szóvivője szerint novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért, az áramért. Zsigó Róbert vasárnap az MTI-vel közölte azt is: a jövő héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai.
A szóvivő közleménye szerint a kormány már dolgozik a tűzifa- és a széntüzelés árának csökkentésén, valamint a tavaly indított szociális tűzifaprogram kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti. Hozzátette: az Országgyűlés a következő hónapokban tárgyalja a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára.
Zsigó Róbert azt írta, a Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert az mindaddig veszélyben van, amíg “a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták”. Úgy fogalmazott: a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-szövetség tizenötször emelte a rezsiárakat, és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék. Kitért arra, hogy a Fidesz egy hete indult, Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumát országszerte ötvenhat településen tartották meg.
Ezeken a kormánypárt politikusai személyesen köszönték meg az állampolgároknak a rezsicsökkentés támogatását. Zsigó Róbert tájékoztatása szerint jövő héten további ötvenhét városban tartanak rezsicsökkentési fórumokat.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





