Nem vicc: több adót akarnak fizetni a milliárdosok!
Én és milliárdos barátaim köszönjük szépen az elmúlt évek gazdagokat támogató adórendszerét. Eleget kényeztettek minket, ezentúl szívesen fizetnénk több adót – írja Warren Buffett milliárdos befektető a New York Times vélemény rovatában.
Warren Buffett milliárdos befektető cikkében arra bátorította az amerikai törvényhozókat, hogy a költségvetési deficit csökkentése érdekében nyugodtan emeljék a szuper-gazdagokra vonatkozó adókulcsokat, mivel ez nem lenne káros hatással a beruházásokra. “A barátaimat és engem már eleget kényeztetett a milliárdos-barát kongresszus. Itt az idő, hogy a kormány komolyan vegye a közteherviselést” – írta a székhelyéről Omahai Bölcsnek is nevezett 80 éves befektetőguru.
A világ egyik leggazdagabb embereként ismert Buffett, a Berkshire Hathaway konglomerátum elnöke cikkében leírja, tavaly 6 millió 938 ezer 744 dollár adót fizetett. Ez ugyan nagy pénznek tűnik, ám a tavalyi jövedelmének csak 17,4 százaléka, ami jóval kedvezőbb adókulcs, mint amit az irodájában dolgozó 20 alkalmazottjának bármelyike fizet. Az ő adóterhelésük 33 és 41 százalék között mozog, az átlag 36 százalék. Az amerikaiak körében rohamosan fogy a bizalom abban, hogy az ország döntéshozói meg tudnak birkózni az ország pénzügyi problémáival. Csak a gyors, igazi és hosszú távú megoldást hozó intézkedések tudják megakadályozni, hogy az amerikai társadalom a teljes reményvesztettség állapotába süllyedjen – írja Buffett.
Hatvan éve dolgozom együtt befektetőkkel. Még soha életemben nem láttam olyat, hogy egy jó befektetési döntést feladott volna valaki a magas adókulcsok miatt – még az 1976-77-es 39,9 százalékos kulcs idején sem. Az emberek azért fektetnek be, hogy pénzt csináljanak és az adókulcsok ettől sosem riasztják el őket.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat

Durva változásokat vár az ingatlanszakma: újrahuzaloznák az egész rendszert

Ma már nem elég feltenni egy hirdetést: ezért ragad bent hónapokra rengeteg eladó lakás

Hatalmas fordulat az építőiparban: eltörölték a cégeket sújtó különadót, megszólalt a hatóság
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





