Nem sokkal, de olcsóbban lettek a lakások
A tavalyi harmadik negyedévben nominálisan 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak a lakásárak az előző negyedévinél, 2011 hasonló időszakához képest pedig 1 százalékkal mérséklődtek, az idén azonban már van esély a kerelet élénkülésére, amely emelheti az árakat – közölte az FHB Jelzálogbank a legújabb FHB Lakásárindex jelentésében szerdán az MTI-vel.
A tavalyi harmadik negyedévi index 168,8 pont volt, a csúcson – 2007 végén – 200,8 ponton állt a mutató. A lakásárak csökkenésének üteme 2009-2011 között – országos szinten – lényegesen mérséklődött, azonban a szerény forgalom melletti árnyomás még 2012-ben is enyhén lefelé mutatott – áll a közleményben.
A háztartási reáljövedelmek csökkenése – a végtörlesztés megtakarításokat apasztó hatásával együtt – érdemben csökkentette tavaly a lakáspiaci keresletet. A folyósított lakáshitelek és a lakástranzakciók között szoros az összefüggés: a tranzakciók számával együtt csökkent a folyósított lakáshitelek nettó összege is.
A támogatott forinthitelek 2012-es visszatérése sikeresen csökkentette a hozzáférhető hitelek árát. A lakáspiac élénkítésének állami hitelkínálati (szocpol és kamattámogatás) pillére már működik, ráadásul ez év elejétől a lakástámogatások több eleme előnyösen változott.
Az Otthonteremtő lakáshitel kamattámogatása jelentősen növekedett, 5 éven keresztül állandóvá vált. A támogatott hitelösszeg új lakás vásárlásakor 15 millió forintra – használt lakás vásárlása, korszerűsítése és bővítése esetén 10 millió forintra – emelkedett.
Az FHB az előbbi támogatások növelését a lakáspiac élénkítő tényezőinek fogja fel. Amennyiben növekszik a lakásforgalom, úgy az árak is emelkedésnek indulnak – jegyzi meg a közlemény.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





