Nagyléptékű budapesti ingatlanfejlesztésre készül a HB Reavis
Közép-Kelet-Európa vezető ingatlanfejlesztő vállalata, a HB Reavis bejelentette, hogy a közeljövőben tervezett nagyléptékű irodafejlesztéséhez 3 hektár nagyságú telkeket vásárolt Budapest egyik legfrekventáltabb területén. A telkek megvásárlásával a vállalat több mint 120 ezer négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel rendelkező budapesti irodafejlesztését készíti elő.
A júniusban több tulajdonostól megvásárolt telkek Budapest XIII. kerületében, a Váci út, a Róbert Károly Körút és az Árboc utca által határolt területen találhatóak. Elhelyezkedésüknek köszönhetően a terület kiváló lehetőséget nyújt az irodafejlesztésre, hiszen a város egyik legfrekventáltabb részén fekszik, amely számos közlekedési eszközzel megközelíthető.
A HB Reavis a terület központi elhelyezkedését és kitűnő közlekedési lehetőségeit kihasználva, – az igényes európai bérlők valamennyi követelményét figyelembe vevő – korszerű és rugalmas irodai környezetet kíván létrehozni. A vállalat továbbá kiemelt figyelmet fordít a városkép szépítését szolgáló közösségi terek, zöld területek és szolgáltató létesítmények kialakítására.
„Tavaly átadott irodaházunk, a Váci Corner Offices sikere bizonyíték arra, hogy a bérlők a minőségi, modern és környezettudatos irodák mellett teszik le voksukat Budapesten. A most elindításra kerülő, a maga nemében egyedülálló projektünk az elkövetkező évek egyik meghatározó budapesti ingatlanfejlesztése lesz, amellyel egy új korszakot nyitunk mind a nagyléptékű kereskedelmi ingatlanfejlesztések, mind a munkahelyi dizájn terén. A kiváló minőségű irodák mellett éttermek, kávézók, üzletek és kommunális terek növelik majd ügyfeleink számára a fejlesztés vonzerejét” – mondta Radnóty Zoltán, a HB Reavis magyarországi ügyvezetője.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Idén eddig Miskolcon volt az egyik legnagyobb a lakáspiaci drágulás – Az 596 ezer forintos négyzetméterár még mindig jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nagyvárosban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló




