Monstre irodaház épül a Dózsa György úton
A Dózsa György út és a Lehel út sarkánál építi az ország legnagyobb irodaházát, a Spirált a GTC. A fejlesztő cég ezzel magának készül átadni a irodapiaci méretfronton megszerezhető vezető címet, mert kedden nyílt meg Váci úti vállalkozásának, a Center Pointnak a második része is. Jelenleg ez a megduplázott épület rendelkezik a legnagyobb irodaterülettel.
Tovább terjeszkedik a XIII. kerületben a GTC. A luxuslakásokat kínáló RiverLoft és a Center Point 1-2 irodaház projektje után egy 62 ezer négyzetméteres beruházás megkezdését jelentette be a cég magyarországi vezérigazgatója.
A Spirál névre keresztelt projekt – elszakadva a Váci úti folyosótól – a Dózsa György úton, a Hősök tere felé épül majd. A GTC több mint egyéves munkával megszerezte az utcafronton jelenleg autószerelő műhelynek helyt adó épületet a Szabolcs utca és a Dózsa György út sarkán, amelynek bontását még a nyáron megkezdik. A 4-5 fázisban felépülő komplexum nevét ettől a narancssárgás ipari épülettől örökölte. Az irodaház-együttes első lépcsőben, 2008 elejére elkészülő eleme 175 méteres szakaszon változtatja meg a Dózsa György út képét, de a folytatódó projekt – körülölelve a Dózsa-Lehel sarkon álló lakóházat – a Lehel útra is tervez új épületet. Az átriumokkal és üzleti passzázzsal kiegészülő ingatlanok tervezésével a Center Pointot megalkotó Zoboki-Demeter irodát bízták meg.
A GTC kedden avatta a Váci úton álló Center Point irodaház második, befejező darabját. A gyors üzleti sikert hozó eredeti épület mellé nyolcemeletes kiegészítést húzott fel rövid idő alatt a cég. Az összességében 50 millió eurós beruházás így most már 41 ezer négyzetméter bérelhető irodaterülettel rendelkezik.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





