Mit hoz a német energiagazdálkodás átalakítása?

Németország döntött: gyorsított ütemben leállítják az atomerőműveket, és minél előbb átállnak a megújuló alapú energiatermelésre. A döntést a legtöbb elemző egyértelműen politikainak minősíti, igen kevesen látják csak azt, hogy elfogadható költségnövekedés mellett miként lehet majd megvalósítani a termelési struktúra átalakítását az ellátás veszélyeztetése nélkül.

A márciusi japán balesetet követően leállított nyolc atomreaktor többet már nem indulhat újra, 2015 és 2019 között három blokkot, majd 2021-ben és 2022-ben a megmaradó hat reaktort is lekapcsolják a német hálózatról. A német ipar aggódik a versenyképessége miatt, az érintett energiaszolgáltatók kártérítést követelnek, az európai energiatőzsdéken pedig drágul az áram.

A német kormány a hét elején döntött az országa nukleáris áramtermelésének végleges leépítéséről, a helyi vezetés minél előbb szeretné az ország áramellátását megújuló forrásokra átállítani. A döntés egyértelműen politikai gyökerű, de nem lehetetlen, hogy hosszú távon magával hozza majd azon gazdasági előnyöket, amelyet a helyi zöld párt és környezetvédő szervezetek emlegetnek. A gazdasági szféra inkább a szemét ráncolja a kormány nukleáris ügyeket érintő fordulása miatt, ugyanis az exportvezérelt gazdaság szereplői az energiaárak növekedését, és ezzel versenyképességük csökkenését látják a döntésben. A nukleáris áramtermelésben érdekelt energiaszolgáltatók reakciója szinte szóra sem érdemes, magától értetődő, azonban a mérnöki kar is kétségekkel tekint a gyorsított “átállásra”. Hatalmas méretű beruházások szükségesek ugyanis az ország hálózatának fejlesztésére annak érdekében, hogy képes legyen kezelni a megújulók “kiszámíthatatlan” voltát, és az új termelési struktúrát. Az alábbiakban annak járunk utána, hogy a nukleáris energia mekkora szerepet tölt be a német áramellátásban, a kormány milyen időhorizonton kívánja kivonnia atomerőműveket, és hogy a német árampiaci fejlemények mennyiben befolyásolják az európai, így a hazai áramárakat is.

Tovább a Portfolio.hu cikkére.