Mikor folytatódhat a munka a Vörösmarty téren?
Az csődvédelem alá helyezett Orco fejlesztésében a Vörösmarty téren készülő egykori Tőzsdepalota átalakítása átmenetiIeg áll. A társaság ugyanis minden egyes beruházást egyenként felülvizsgál, s addig nem folytatja a projekteket. A Vörösmarty téren a munka folytatása június elejére várható.
Az luxemburgi székhelyű, a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Orco Property Group idén márciusban kért csődvédelmet. A csődvédelem alatt a vállalat átalakításán dolgoznak. A társaságnak két kiemelt beruházása Magyarországon az Andrássy úti Divatcsarnok, amely gyakorlatilag már elkészült, és a Vörösmarty téri Váci1 néven ismert projekt, mely a volt “Pesti Hazai Első Takarékpénztár” épületének felújítását és átalakítását jelenti.
A vállalat átalakítása során minden egyes beruházást felülvizsgálnak, s ezalatt a munka ideiglenesen áll a műemlékvédelem alatt álló épületben, melynek folytatása június elején várható. A tervek szerint 2010-ben megnyíló bevásárló- és szórakoztatóközpont egyelőre kis részére sikerült bérleti szerződést kötni, de a nem sokára lezáruló tárgyalásokat is figyelembe véve már sokkal kedvezőbb a kép, az 57 üzlethelyiség csaknem fele bérlőre talált már.
Megtámadták az építési engedélyt
Az épületben üzlethelyiséget bérlő Kanhun Divatáru és Kereskedelmi Kft. megtámadta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által jegyzett, módosított építési engedélyt. A Tatum márkaboltot működtető cég azt sérelmezi, hogy a módosított tervek megszüntetik az üzlet közvetlen utcai bejáratát és az üzlet szerkezetét is, ami előnytelen rájuk nézve. (Ennek oka, hogy a tervezők minél nagyobb eladóteret próbáltak kihozni az épületből.) A cég álláspontja szerint az érvényben lévő – de az építkezés idejére szüneteltetett – bérleti szerződésükkel az építési engedélynek összhangban kellene lennie.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





