Megtelt az M3 Business Center egyik épülete

Az M3 Business Centerben közel hatezer négyzetméternyi irodát bérel augusztustól a Budapest Környéki Törvényszék, ezzel az irodakomplexum ’A’ épülete szinte teljesen megtelt.

A Törvényszék eddig különböző épületekben elhelyezett szervezeti egységei mellett, a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is az M3 Business Centerbe költözik. A megállapodást közel egy éves tárgyalás előzte meg.  Az 5 900 négyzetméteres bérbeadás az év eddigi legnagyobb új irodabérleti tranzakciója.

 

„Ez a bérbeadás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a CPI Hungary minden ügyfél érdekeit ki akarja, és ki tudja szolgálni. Fontos volt ez a szerződéskötés számunkra hiszen, jól mutatja, hogy az M3 Business Center fokozatosan visszanyeri korábbi pozícióját. A Budapest Környéki Törvényszékkel kötött bérleti szerződés – a Fornax ICT-vel kötött megállapodás után – komoly visszajelzés jövőbeni fejlesztéseinkre vonatkozóan is. Hiszem, hogy minden partnerünk számára a CPI Hungary (korábban Ablon) 20 éves fejlesztői tapasztalatának megfelelő magas színvonalú bérbeadási-üzemeltetési tevékenységünk biztos hátteret nyújt ahhoz, hogy különleges igények kapcsán is minket válasszanak.”– mondta el Lovro Adrienn, a CPI Hungary vezetője a szerződéskötés kapcsán.

 

M3 BC2014. augusztus 15-től az M3 Irodaházban, egy épületben folytatja munkáját a Budapest Környéki Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Polgári I. és II. fokú Szakága, Gazdasági Kollégiumának Cégbírósága, Csőd- és Felszámolási és Peres csoportja, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, továbbá a Végrehajtók Irodája és a Büntetés-végrehajtási Csoport.

 

Az étteremmel, nagyszámú parkolóhellyel rendelkező M3 Business Center az M3-as autópálya bevezető szakaszánál, a 1-es metró és a Városliget közelében található. Míg a korábban felújított „A” épület jól cellázható, 150-1000 négyzetméterig osztható irodaszintekkel rendelkezik, addig a 2008-ban átadott 6 emeletes „B” épület modern, világos, jól formálható nagy terei impozánsan tágas egyterű irodák kialakítására nyújt lehetőséget.  Az irodakomplexum ismert vállalatok székhelye, itt bérli irodáját a Fornax ICT, az Interticket, a Creditexpress, a Groupama Garancia, a Brother International és az Öko Pannon.