Megszűnik a Cashline Értékpapír Zrt.
Tizennyolc év után megszűnik a Cashline Értékpapír Zrt., az ügyfeleket a Buda-Cash veheti át. Az alkalmazottakat szeretnék tovább foglalkoztatni – olvasható a Napi Gazdaságban.
Tóth Zoltán vezérigazgató kedden bejelentette a munkatársaknak, hogy a Cashline brókercég megszűnik, az ügyfeleket a Buda-Cash brókerház veszi át állomány-átruházás keretében. Az erről szóló dokumentumokat már be is benyújtották a PSZÁF-nak. Az állományátruházás mintegy három hónapot vesz igénybe.
Pintér Zoltán, a Buda-Cash elnöke a Napinak elmondta, hogy hosszú tárgyalás után állapodtak meg az átruházásról. A Buda-Cash jelenleg az 5-6-ik a BÉT forgalmi listáján, és úgy gondolják, hogy a lépés hatására egy-két helyet előrébb tudnak ugrani. Legutóbb a Hamiltont vették át, ahol az volt a tapasztalat, hogy nagyobb forgalmat generáltak az ügyfelek a Buda-Cashnél, mint a korábbi cégnél.
A Cashline-nal kapcsolatban Pintér nem számít ilyen aktivitás-növekedésre, mivel konkurens brókercégnek számítottak, így az sem várható el, hogy az ügyfelek száz százaléka átmenjen. Bár a brókerek egy része már keresett magának más állást, Pintér hangsúlyozta, hogy mindenkivel egyénileg fognak beszélni, a brókerekre és a back office-ra is szükségük van.
Albrecht Ottó, a Cashline tulajdonosa a Napinak elmondta, hogy az elmúlt időszakban a tőzsdén tapasztalható forgalomcsökkenés, a különadó illetve a magán-nyugdíjpénztárak megszűntetése miatt nem lát növekedési lehetőséget a piacban. Ahol lát, az a private equity: a cégfelvásárlások ígéretes terepet jelenthetnek. Albrecht megtartja a Pannergyben, a Synergonban és a Rubicomban lévő részesedését.
Az ügyfélátadási megállapodás a lap információi szerint az ilyen üzleteknél szokásos módon nem egyösszegű vételárat tartalmaz, hanem függ az átadott ügyfelek által generált jövőbeni forgalomtól is.

Duna-parti otthonok modern műszaki tartalommal: kedvezményes finanszírozással is elérhetők a váci Dunakert Lakópark lakásai
Iroda
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Milliárdok mentek el lakásfelújításra, mégsem jött az áttörés: súlyos hibákat talált az uniós támogatásoknál a számvevőszék

5,2 ezer milliárd dollár változtatja meg az ingatlanpiacot: az AI miatt új korszak kezdődik

A legjobb lakások nem várnak: ma már perceken is múlhat, hogy lecsapsz-e egy jó ajánlatra

Akár milliókat is elbukhatnak azok, akik kimaradnak az Otthon Startból – mutatjuk, mely bankok adják most a legjobb lakáshitelt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Már nem akarnak évekre elköteleződni a cégek: ezért lehetnek a szolgáltatott irodák a következő évek nagy nyertesei

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




