Megállapodtak az észak-erdélyi autópálya ügyében
Felbontja a román kormány az amerikai Bechtel útépítő céggel az észak-erdélyi autópálya azon szakaszainak megépítésére vonatkozó szerződését, amelyeken az amerikai vállalat még nem kezdte el a munkálatokat, cserébe a román állam kiegyenlíti az eddigi tartozásait a cég felé. A cégnek a már megkezdett autópálya-szakaszokat még be kell fejeznie.
A befejezés érinti a C3 jelzésű Bihar megyei szakaszot, a Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és a magyar határnál fekvő Bors között. Ezen a szakaszon eddig a Berettyószéplak melletti völgyhíd készült el.
A Krónika úgy tudja, hogy a román közlekedési tárca arról állapodott meg a Bechtellel, hogy a társaság befejezi a már elkezdett munkálatokat, cserében az állam által vele szemben eddig felhalmozott adósság törlesztéséért, továbbá elfogadja, hogy a többi szakaszra vonatkozó szerződéseket felbontsák.
Bechtel a megállapodással lemondott arról, hogy perre vigye a szerződésbontás ügyét, így a kormány kiírhatja a közbeszerzési pályázatot a fennmaradó útszakaszok megépítésére.
Az amerikai cég várhatóan ősszel folytatja a sztrádaépítést, ha az állam elkezdi kiegyenlíti adósságait. A tartozás összege 90,4 millió euró (24 milliárd forint), amihez hozzáadódik 90,3 millió lej (5,8 milliárd forint) áfa is. A Bechtel állítólag belegyezett abba, hogy húszról hétmillió euróra csökkenti az egy kilométernyi sztráda megépítéséért kért összeget – írja a napilap.
A cég az építkezés 2004-es megkezdése óta egy szakaszt épített meg, az 52 kilométeres, 2B jelű Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Gyalu (Gilau) közötti szakaszt Kolozs megyében. Az eredetileg 2,2 milliárd euróról (595 milliárd forint) szóló szerződés értelmében 2012-re kellett volna elkészülnie a teljes észak-erdélyi autópályának.
A Bechtel által megépített és építeni kezdett két szakasz hossza összesen 118 kilométer. Az észak-erdélyi autópálya eredetileg tervezett hossza Borstól Brassóig, 415 kilométer.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





