Még drágulhatnak a budapesti lakások!
Az európai fővárosokban még mindig sokkal drágábban juthatunk lakásokhoz és családi házakhoz, mint Budapesten.
A budapesti lakásárak magyar viszonylatban meglehetősen magasak, ezáltal még mindig nem megfelelően elérhetőek a lakást keresők számára. A belvárosban 300-800 ezer forint körül szóródnak a négyzetméterárak, de a frekventált helyen lévő, valamivel többet kínáló lakásokért- például Duna-partra néző szobákkal-, illetve luxuslakásokért elkérhetik akár az egymillió forintos négyzetméterárat is.
Ezzel szemben elmondhatjuk, hogy a magyar árak az európai árakhoz képest relatíve alacsonyak, mert főleg a Nyugat-Európára jellemző egy, -akár kétmillió forintos árat figyelembe véve sokkal többet kell egy lakásra spórolni, mint itthon. Budapesten legalacsonyabb áron panellakásokat kaphatunk, körülbelül 170-230 ezer forintos négyzetméter árat kell kifizetni értük. Így ezekért is minimum három évet kell spórolnia annak, aki átlagos keresettel rendelkezik. Ausztriában, nyugati szomszédunk fővárosában, Bécsben, csakúgy, mint a hasonló kereseti lehetőségekkel rendelkező cseheknél a belvárosban kínált lakásokért 500 ezer és 1 millió forint között keresgélhetünk, de az sem ritka, hogy akár 2 millió forintos négyzetméter árral találkozzunk. A legdrágább városrészben egy átlagos lakást 11- 15 évig tartó spórolással vásárolhatunk meg a 170 ezer forintos átlagbérrel kalkulálva.
Így érthető, hogy Nyugat-Európa fővárosaira jellemzőbb a lakások bérbeadása. A még európai viszonylatban is nagyon drágának számító ír fővárosban, Dublinban, a legolcsóbb környéken is közel másfélmillió forintnak megfelelő összeget kérnek négyzetméterenként, Londonban a Temze partján pedig egy átlagos lakás 143 millió forintba kerül.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





