Matolcsy új, enyhe adói senkit sem érdekelnek?
Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt – közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kisadózók vállalkozások tételes adója az NGM közleménye szerint komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, mondhatni önfoglalkoztató vállalkozások számára is. Az, hogy 51 ezren már átjelentkeztek erre az adózási formára nem rossz szám, de az evához hasonloan pár év kell majd a stabil százezres létszámhoz.
Ennél lényegesen rosszabb teljesítményt nyújtott a kisvállalati adó, amely az NGM becslései szerint is akár több százezer vállalkozásnak nyújthatna kedvezőbb adózási feltételeket, ám eddig mindössze 10 ezeren jelentkeztek át – ez körülbelül annyi adózót jelent, mint ahányan a jelenleg egészen érdektelen ekhót választották.
A számokat tekintve kiemelendő, hogy a kisadózók tételes adója az év bármely hónapjában választható, a kivát pedig január 15-ig lehetett választani. A nemzetgazdasági tárca ugyanakkor bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.
Ezt azonban nem biztos, hogy sikerül elérni, a Napi Gazdaságnak korábban nyilatkozó szakemberek szerint sokszor a könyvelők is bizonytalanok abban, hogy megéri-e váltani. Hátráltató tényező az is, hogy a kiva költségelszámolása nem hasonlít sokban az általános szabályokra, márpedig az elég kényelmetlen, ha húsz megszokott rendszer szerint működő ügyfél mellett van egy furcsa is, akire mindig külön figyelni kell.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





