Építőipar: van még lejjebb
Novemberben 11,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene. Ezen belül az épületek építése 16,8 százalékkal, az egyéb építményeké (utak, vasutak, vezetékek) 7,2 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
Novemberben az építőipari termelés volumene – kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt – 11,7 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, míg az évkezdettől mért volumen 5,1 százalékos csökkenést jelez. Szezonálisan kiigazítva novemberben a termelés az előző havinál 3,7 százalékkal kisebb volt.
2012 tizenegyedik havában mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 16,8, az egyéb építményeké – a 2011. novemberi növekedés után – 7,2 százalékkal csökkent. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 0,7, az egyéb építményeké 2,4 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – jelentősen, 17,9 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények ágazat termelése 1,6 százalékkal mérséklődött. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 15,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2011 azonos időszakában.
A 2012 novemberében kötött új szerződések volumene 18,9 százalékkal maradt el az egy évvel azelőttitől. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene a 2011. novemberihez viszonyítva 8,5 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké egynegyedével csökkent, elsősorban az egy évvel korában kötött nagyértékű szerződések miatti magas bázis következtében. Az építőipari vállalkozások 2012. november végi szerződésállományának volumene 12,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 24,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 32,9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





