Márciusban eldől, ki költözhet Ócsára
Az arra jogosultak február 15-éig pályázhatnak arra, hogy bérlői legyenek az ócsai szociális lakópark egyik lakásának, a döntést március 25-én hozza meg az arra jogosult bizottság – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A rendelet a nemzeti eszközkezelő feladatává teszi az “Ócsán megvalósuló Szociális Családiház-építési Programmal összefüggő” feladatokat.
A pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak címezve egy elektronikus és egy papíralapú példányban kell benyújtani. A jogosultság feltételei közül kiemelendő az, hogy az pályázhat, akinek a lakását 2011. október 1. és 2012 november 30. között kényszerértékesítésre jelölték ki. Ennek a lakásnak a hitelszerződésben meghatározott forgalmi értéke nem lehetett több Budapesten és a megyei jogú városokban 25 millió, más településen pedig 20 millió forintnál. A pályázó háztartásában kell lennie legalább egy olyannak, aki nem idősebb 25 évesnél, és családi pótlékra jogosít vagy még tanuló.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a jelentkezőket rangsorolja. Előbbre kerül a listán az, aki keresőtevékenységet folytat, vagy az állását 2008. szeptember 30. után veszítette el. Ezután a pályázatkezelő környezettanulmányt készít minden pályázóról. Ebben feltárja a jövedelmi-vagyoni viszonyait, képzettségét, és azt, hogy hajlandó-e közfoglalkoztatásban részt venni.
A bíráló bizottság tagjait a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter március 14-éig jelöli ki. A bizottság március 25-én 50 négytagú, 20 öttagú és 10 hattagú háztartást jelöl ki bérlőnek. A döntés ellen nincs jogorvoslat.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





