Már Széles Gábor is kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját
Bírálja a kormány eddigi gazdaságpolitikáját Széles Gábor üzletember, szerinte 2000 ezer milliárd forintot rosszul használt fel a politika, ezt a pénzt gazdaságfejlesztésére kellett volna költeni.
Széles Gábor is úgy látja – több jobboldalról érkezett kritikához csatlakozva -, hogy a megváltozott nemzetközi gazdasági környezetben más irányokra van szükség a gazdaságpolitikában – derül ki az üzletember Magyar Hírlapnak adott interjújából. Emlékeztetett arra, hogy korábban is szorgalmazta az önálló pénzügyminisztérium felállítását. Erre azért van szükség, hogy “az ország cash-flow-ját végre miniszteri szinten tervezni lehessen”, ugyanis mostanra összesen 2000 ezer milliárd forint ragadt be a költségvetésbe, amit nem lehet operatív célra használni.
Ez az összeg a következő tételekből jön össze. Az egykulcsos adó kivesz 500 milliárd forintot a büdzséből – gondolni lehetett volna arra, hogy ha adócsökkentés helyett ezt az összeget bent hagyják a költségvetésben, akkor fejlesztésre lehetett volna fordítani. További 500 milliárd ment el a Mol-pakettre, amivel Szélesnek nem az a baja, hogy vissza kellett szorítani az orosz befolyás erősödését a magyar energiaszektorban, hanem az, hogy ez a pénz is hiányzik, mivel évente legfeljebb 50 milliárdnyi részvényt lehet majd eladni belőle. Ezért rövid távon ez az összeg is befagyott.
A nyugdíjpénztári vagyonból a költségvetés lyukainak betömésére betervezett 500 milliárd a harmadik hiányzó összeg az operatív fejlesztésből, a bankokat és az energiaszektort terhelő különadók 300 milliárdja pedig a negyedik, mert ezt is elnyeli a büdzsé. Végül az áfa-visszatéréssel kapcsolatos uniós előírás is elvisz 300-350 milliárdot. Széles egyetért a költségvetési hiány tartásával, de úgy véli, hogy ennek a több mint 2000 ezer milliárd forintnak a helyi gazdaság fejlesztésre fordításával serkenteni lehetne a növekedést. Felteszi azt a kérdést is, vajon annyira kényszerpályán volt-e az ország, hogy ebből az összegből semmit sem tudtunk felhasználni?

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





