Már berendezkedne a kanadai tulajdonos a Tőzsdepalotába
A Magyar Televíziónak (MTV) jelenleg otthont adó egykori Tőzsdepalota földszintjére kávéházat, boltokat, a felsőbb szintekre üzleteket, irodákat, néhány szállodai szobát, valamint lakásokat tervez az épületet nemrég megvásároló kanadai cég.
A Magyar Televíziónak (MTV) jelenleg otthont adó egykori Tőzsdepalota földszintjére kávéházat, boltokat, a felsőbb szintekre üzleteket, irodákat, néhány szállodai szobát, valamint lakásokat tervez az épületet nemrég megvásároló kanadai cég.
Igyekeznek tartani magukat az eredeti építész, Alpár Ignác terveihez, aki Európa legnagyobb tőzsdepalotáját, “a kereskedelmi szellem és a kapitalizmus székesegyházát” kívánta megalkotni- számol be a Pirivátbankár.
Michael Tippin elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy 4,5 milliárd forintért vették meg az épületet az ÁPV Rt.-től, az ügyletbe pénzintézetet is bevontak, ám azt üzleti titoknak nevezte, mekkora arányban; mint mondta, túl korai még a kérdés, hogy mekkora összegből alakítják át az egykori Tőzsdepalotát.
Szavai szerint az eladás során mindkét szempontjuk érvényesült: a piaci viszonyoknak megfelelő, “jó árat” kaptak a Tőzsdepalotáért, és “rendkívül igényes, elhivatott szakmai befektetőt” találtak.
Vági Márton úgy nyilatkozott, “érvényes és aláírt bérleti szerződés az utóbbi két évben nincs” az ÁPV Rt. és az MTV között, a közszolgálati médium jelenleg mintegy másfél-kétmilliárd forintnyi bérleti díjjal tartozik. Ebben a helyzetben a kormánynak azt kell eldöntenie, hogy pénzt ad a tévének a tartozás rendezésére, vagy döntést hoz arról, hogy az ÁPV Rt. engedje el ezt az összeget.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





