Magyarországra várjuk az Apollo Tyres gumiabroncsgyárat

500 millió eurós beruházását Magyarországon valósítja meg az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyártó cég a portfolio.hu értesülése szerint.

Apollo TyresEgy szlovák portálon a cég európai vezetője úgy nyilatkozott, hogy gazdasági szempontok miatt hozták a döntést, amelynek fontos tényezői a költségek, a szakismeret, a rendelkezésre álló nyersanyagok és az infrastruktúra minősége. A vállalat igazgatósága a közelmúltban döntött arról, hogy 685 millió dollárt fektet be Közép-Kelet-Európába, ahol új gyárüzemet hoz létre, amelyben személyautók és tehergépjárművek számára gyárt gumiabroncsokat. A kapacitás naponta 16 ezer személyautó- és 3 ezer teherautó-abroncs. A beruházásnak köszönhetően évi 900 ezer tonna gumit dolgoznának fel.

Korábban is felmerült a gyár magyarországi megépítésének gondolata. Az Apollo gumiabroncsgyártó hat évvel ezelőtt, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jelenlétében Újdelhiben jelentette be, hogy 300 millió eurós beruházást hajt végre Magyarországon. Akkor a gyár megépítésével a gyöngyösi ipari parkban, 1500 munkahelyet létesítettek volna. Egy évvel később, 2009-ben az Apollo Tyres 100 %-os tulajdonjogot szerzertt a holland Vredestein Banden BV-ben. Az 1972-ben alapított Apollo Tyres a világ gumiabrocs-gyártóinak listáján a tizenhetedik.