Magyarország a 25. legkomplexebb ország a világon
A komplex termékek előállítása azt jelenti, hogy a nemzetgazdaság kapacitása sokrétű, képes több lábon állni, de feltételezi azt is, hogy rendelkezik az ehhez szükséges megfelelő fizikai és pénzügyi feltételekkel, a legkomplexebb országok jellemzően a tehetősek közül kerülnek ki.
Egy amerikai gazdaságkutató intézet 124 ország vizsgálata alapján első helyre Japánt, Németországot és Svájcot tette, Magyarország a sorban a 25., megelőzve csaknem az összes többi régiós országot.
Két közgazdász, Cesar Hidalgo és Ricardo Hausmann 2009-ben állították össze a komplexitásnak ezen fogalmát, és magyarázták meg, hogy a gazdasági fejlődés olyan folyamat, amely során egyre komplexebb termékeket képes gyártani egy adott ország. Ez a képesség pedig több annál, hogy bizonyos összetettebb termékeket gyártanak, sokkal fontosabb, hogy az adottságok is komplexebbé válnak, amely által a gazdaság könnyedén mozdul új tevékenységek ellátása felé, illetve magasabb termelékenységi fokon képes termelni. Az adottságok diverzifikációja a személyi és tárgyi feltételeken kívül, a jogrendszerben, intézményekben is jelentkezik.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





