EZEKBEN A KERÜLETEKBEN PÖRÖGNEK A MINILAKÁSOK
A 2025 harmadik negyedévében Budapesten értékesített minilakások, vagyis a 16-22 négyzetméteres ingatlanok továbbra is a befektetési célú piac sajátos szegmensét alkotják. A Duna House adatai alapján az értékesítések döntő többsége korábbi befektetések realizálásához kapcsolódott, különös tekintettel az Otthon Start Program lakbérekre gyakorolt pozitív hatására, valamint a VI. kerületben történt, potenciálisan iránymutató Airbnb-tiltásra.
„A budapesti minilakások ára 2025 harmadik negyedévében 24 és 48 millió forint között mozgott, a négyzetméterárak pedig 1,2-2,2 millió forint között alakultak. Ez a különleges szegmens érzékeny indikátora a befektetői aktivitásnak. Az árak és a kereslet alakulása jól mutatja, hogyan reagál a piac a szabályozási és finanszírozási környezet változásaira, az Otthon Start Program mellett beleértve Terézváros precedensértékű Airbnb-tiltását is” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Ebben az időszakban a minilakás-tranzakciók 32%-a a VII., 30%-a a VIII., 20%-a pedig a XIII. kerületben történt. Kisebb számban még a II. és a XX. kerületekben is megjelent ez az ingatlankategória a Duna House kínálatában. Az állapot szerinti megoszlás kiegyensúlyozott képet mutatott: a lakások fele nagyon jó, 30%-a jó állapotú volt, míg felújítandó minilakások csak elvétve jelentek meg a kínálatban.
„A minilakások piaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. Korábban főként befektetők vásárolták őket rövid távú kiadás céljára, 2024-től viszont már egyre több első lakásvásárló és kisebb ingatlanba költöző jelent meg a vevőprofiljainkban. A magasabb fővárosi négyzetméterárak miatt ezek az ingatlanok sokak számára elérhetőbb alternatívát kínálhatnak” – tette hozzá Szegő Péter.
Tovább a teljes cikkre
Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





