Logisztikai központok – gombamód…
Több logisztikai centrumot építenek, illetve adnak át országszerte. A legjelent?sebb beruházás a 13 milliárd forintos logisztikai központ építése a pápai ipari parkban. Emellett Szegeden is fejlesztenek, míg Szigetszentmiklóson a napokban adták át az új létesítményt.
A Pápán megvalósuló logisztikai központot a német-izraeli Európai Divat Szolgáltató Kft. építi 16 hektáron. Az üzemi terület 30 ezer négyzetméter lesz, s a kamionterminálok mellett 40 szobás szállodát, benzinkutat és egy kisebb bevásárlóközpontot is építenek majd. A beruházás 900 millió forint állami támogatást is kapott.
Szegeden az Ipari Logisztikai Központ 450 millió forintból valósul meg, s várhatóan az első ütem év végére készül majd el. Az 5,000 négyzetméteres raktárbázist és az 1,200 négyzetméteres irodaépületet a Masped többségi tulajdonában lévő GlobálLog Kft. üzemelteti majd.
Szigetszentmiklóson a Leshegyi Ipari Parkban 465 milliós beruházás eredményeként adták át a napokban a virágkellékek és dekorációs anyagok tárolására alkalmas logisztikai központot. A projektet 75 százalékban a GVOP támogatta, míg a kötelező önerőt az MFB fejlesztési hiteléből fedezte a Hétpettyes Logisztikai és Szolgáltató Kft.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





